Lazarét

Egyszer véget ér… ?

Reméljük! Jóval több, mint egy évtizedes probléma borzolja Pilisborosjenő közéletének felszínét, s kelt időnként nagyobb hullámokat. Ezen „probléma” nem más, mint maga a Lazaréti fejlesztési terület. Hol a felszín alatt lappangva, hol nagyobb polémiákat kavarva, de az a téma állandóan jelen van (volt?) a közbeszédben és az önkormányzatok feladatai között falunkban. A VKT és az Önkormányzat közötti bírósági perekről szóló hírek érték el jobbára a lakókat. Szinte olyan érzése van az egyszerű polgárnak, hogy az idők kezdete óta fennáll ez az áldatlan állapot, amit a Lazaréti Vízi Közmű Társulat megalakulását (?) és működését (?) kíséri.

Most, úgy tűnik pont került az történet végére. Érvényes bírósági ítélet mondta ki, hogy a VKT., ahogy a Küller féle testület, testületek mindig is állították, törvényellenesen, alakult meg. A VKT ugyan még az utolsó szalmaszálba kapaszkodva próbálja menteni a menthetetlent, de az ítélet jogerőre fog emelkedni. Ezután lehetőség lesz arra, hogy az ott élők végre befejezett fejlesztést élhessenek meg. Ehhez azonban mindenképpen szükséges, hogy az új önkormányzat vállalja fel a terület rendezését, a közművek kiépítését, ahogy az előző testület is tette volna, amennyiben VKT ehhez partner lett volna.

A közölt mellékletekben azt az ügyészség felé beadott kérvényt közöljük, melyben az érintettek ügyészségi beavatkozást kérnek az utolsó huzavona megakadályozására.   Azért, hogy az utolsó akadály is elháruljon és a Bírósági ítélet alapján a Cégbíróság a kényszertörlést elvégezhesse a Pilisborosjenői Víziközmű Társulattal szemben, hogy a törvényellenes működése megszűnjön.

Mellékletek elérése:https://pbjfalunkert.hu/wp-content/uploads/2020/01/Lazarét-ügyészségi-beadvány-2020-01-28.pdf

Utóirat:

Meg kell kérdeznünk: mikor nyílik ki a szemük azoknak a tagoknak, akik befizették a pénzüket a VKT-ba.

100 millió működési költséget és 20 millió ügyvédi munkadíjat adtak egy meg se alakult társulatnak?

Ez mennyi út megépítésére vagy hány utcai lámpa felszerelésére lenne elég?