Nyílt levél

Tisztelt Tömöri Balázs!

Tisztelt Horti István!

Az előző két hétvége is bizonyította, hogy a városban lakó ember mostanában különösen vágyik a szabadba. Ennek a jelenségnek a kezeléséhez az alábbi javaslatokkal szeretnék élni az Önkormányzat felé.

Sok település, város van az országban, ahol felhívják a turisták figyelmét, hogy ha kirándulás céljából érkeznek az otthonuktól távolabb eső turista övezetekbe, akkor megfelelő védő öltözetet, maszkot és kesztyűt viselve tegyék azt.

Ezt a kérést Pilisborosjenői Önkormányzat is megfogalmazhatná az itt élők védelme érdekében a falu természeti környezetét élvezni kívánók felé.

Nem gondolom, hogy bármi jogi következménye lehetne egy ilyen lépésnek, hiszen nem elzárkóznánk a látogatóktól, nem zárnánk le a falut, hanem az önkormányzat a saját hatáskörében megtehető lépéseket tenne az itt élő emberek egészségének megóvása érdekében. Az itteniek veszélytelen kirándulási lehetőségét is biztosítani kellene!

Láttam, hogy Önök már kitettek néhány táblát a játszótér környékén a kirándulókhoz címezve, ezt az akciót azonban nem tartom elégségesnek. Javaslom, hogy már a helység tábláknál és a buszmegállók környékén is jelezzük az idelátogatók felé kérésünket.

Kérem ne feledkezzenek el a külső településrészről sem!

Plakátok és figyelemfelhívó táblák segítségével és önkormányzat honlapján is fel kellene hívni az ide látogatók figyelmét, hogy vegyék komolyan a kormány által közzétett felhívásokat.

Ameddig nem védi a helyi lakosokat a kirándulók jelenléte által megnövekedett járványveszélytől szigorúbb kormányrendelet, addig legalább az előírt szabályokat tartassuk be a turistákkal. Javaslom, kérjék ehhez a munkához a körzeti megbízott és a polgárőrök segítségét. Az idősek, rászorulók megsegítésére, ellátására újabb emberi erőforrást jelenthetne a múlt év október 13-ig igencsak tevékeny önkénteseik bevonása is.

Ezzel egy időben a szemetelésre is külön figyelmet fordíthatnának hasonló felhívásokban. Ki mit hozott magával azt vigye is haza. Ne hagyja itt a szemetet senki a falu szélén, hiszen az is fertőzés forrás!

Javaslom, hogy az Önkormányzat Corona Vírus Koordinációs Csoportja (?) tegyen végre érdemi lépéseket, hozzon az itt élők érdekében döntéseket, végezzék el a védekezéssel járó feladatokat.

Pilisborosjenő lakosai nevében kérem Pilisborosjenő Önkormányzatát, hogy a buszmegállók, járdák, közterek fertőtlenítését kezdje meg! 

Ürömi Polgármestere nem késlekedett!

Mándoki Tünde, Pilisborosjenő