Turizmus Pilisborosjenőn

Turizmus Pilisborosjenőn

(a kirándulók szemével (is))

Vajon mit tesz Pilisborosjenő önkormányzat a falunkba kirándulást tervező, vagy már az érkezett látogatók érdekében? Hát nem sokat… Főleg olyan lépéseket nem, melyekkel a turisták „lerablása” nélkül valamiféle bevételt produkálna falunknak, melyek egy részét akár a még jobb kiszolgálói környezet megteremtésére is fordíthatná. Márpedig befektetés nélkül nincs üzlet…

Lássuk mivel szembesül az ideérkező polgár és milyen negatív hatások érik a helyben élőket az idelátogató turisták (tisztelet a kivételnek) néha arcpirító nemtörődömsége miatt.

Ha busszal érkeznek:

Ennek minőségéhez nem sok köze van az önkormányzatnak. Javuló állapotok vannak. Most sűrítették a járatokat, új buszok is üzembe álltak. A buszmegállók környékének takarítása, úgy tudjuk, az önkormányzat dolga (lenne). Ott kellene sepregetni, a szemetet gyakrabban el lehetne vinni az egyetlen szemetesből (Kossuth tér). Ezek hiánya egyébként általános az egész faluban, pedig a most döntési helyzetben lévők nagyon hiányolták egy időben a szemetes kosarakat. Persze az akkori önkormányzat „bénasága” miatt. Szerintük… Kérjük pótolni a hiányosságokat! (Minden szinten!)

A buszmegállókat az önkormányzat építette még Szegedi Róbert polgármestersége idején. Mindhárom, a városba tartó irány oldalán lévő megállót helyi civilek (?) és az önkormányzat „ellenfázisban” felújította.  Ezek fedettek. A helyben utazni szándékozók részére nincs fedett megálló. Erre majd visszatérünk a gépkocsival érkezők részben.

A fotó 2019 augusztusában készült

Kerékpárral érkezők:

Majdnem bedőlt a régi Budai út felújítása a helyi “fősodor” (2097) erőszakos hatalomra törése miatt, mivel a választások előtt nem sokkal elindult beruházásba bele akarták suvasztani a dupla (!) kerékpárút megépíttetését. Ez örömteli lett volna. Mindenki boldog lenne, ha… ha megvalósult volna. Persze arra már nem volt erejük, akaratuk, hogy ténylegesen kiharcolják a kétsávos bringa utat (azóta sem…), de miattuk majdnem elmaradt a felújítás. Urak, Hölgyek! Lehet bizonyítani! Hajtsák ki az államtól a régi Budai út két irányú kerékpársávval való kiszélesítését! Ha akkor Önök szerint a Küller „bénázta” el…

Most már nem fontos a bringa út? Pedig biztonságosabb lenne azon kerékpározni! Az innen pár száz méterre tervezett Átkötő úton, akár a külső településrész lakói is “száraz lábbal” átruccanhatnának a belső faluba…

Eddig is megvoltak valahogy a kerékpárosok, ezek után is meg kell lenniük, mivel az amúgy szépen felújított régi Budai úton egyhamar nem fog kerékpárút épülni. Hogy miért? Mert drága önkormányzatunk akadályozza az Átkötő út megépítését. Így nincs sok esély arra, hogy Állam Bácsi beruház nekünk erre a néhány kilométerre pár száz milliót. Miért is tenné, ha ilyen a helyi hozzáállás, amilyen.

A kerékpárosok helyi kiszolgálásáról (javítási lehetőségek, kerékpár tárolók, tisztálkodási lehetőség) nincsenek információink. Várjuk az érdekeltek tapasztalatait! Számunkra fontos a külső településrészen élők ezirányú észrevételei! Kérjük, szóljanak hozzá írásunkhoz a Facebookon!

Gépkocsival érkezők

Na, ez a fogós kérdés!

Volt egyszer egy fórum (2018). Küller János indította el. Akkor a helyi fősodor egyesület (2097) fennen hangoztatta, hogy meg kell oldani az ideérkező autósturisták parkolását. Persze a felszólalók igyekeztek az ő házuktól jó messze javasolni erre (magán, nem saját) területeket. Aki a Petőfi utca környékén lakik a szerint a falu bejáratánál kellene kijelölni, aki a falu elején lakott a szerint meg a Levendulás felé. Minden szentnek…

Azóta is fennáll a probléma. Forr a net az indulatos kommentektől. A helyiek panaszkodnak, hogy idegenek beállnak a kapujukban gépkocsival, az utcákon szabálytalanul parkolnak. Balesetveszélyes manővereket produkálnak stb.

Hmm…. ( Tavalyi felvétel, most rosszabb a helyzet!)

Nem kívánunk javaslatokat tenni, de oldják meg mihamarabb, ha egykor Önök szerint a Küller „bénázása” miatt volt ez csak probléma…

A turisták részéről felmerül a kérdés, vajon a ki foglalkozik az ideérkező autós (gyalogos, bringás) turisták kiszolgálásával? Vajon biztonságban van e járművük, amíg élvezik természeti környezetünk áldásait? A Falón kívül van-e más lehetőségük enni-inni valamit? Hol tudnának egy jót ebédelni? Ha rájuk esteledik és itt aludnának, hol tehetik meg? Ezek a gyalogos és bringás turistáknál is kérdésesek!

Helyben élő kirándulók:

Vannak ilyenek! Mi még jobban látjuk tán, hogy mi hiányzik, mi sok. Sok például az engedély nélkül behajtó, száguldó, poroló autós a Vár felé vivő úton. Sok a szabálytalan, ezerrel tépő kerékpáros is az erdei utakon. Lassan, de lepusztul a természeti környezet. Rengeteg filmes, tévés stáb dolgozik kint a Teve sziklánál, a Várnál, a Kevélyen. Az utóbbi szeretett helyszíne a paplanernyősöknek, akiket lassan már napi rendszerességgel kell a tűzoltóknak, katasztrófavédőknek kimenteniük.

Szél viszi messze a… szemetet. A helyi, a vár felé földet birtoklók már hetedhét világra (szó szerint) szóló rendezvényeket tartanak területükön (Pandémia a idején…).

Szeméthelyzet a Rózsa utcában (2019. november 12.). Nem lett jobb…

Hogy mi hiányzik: szinte minden, ami a felhőtlen, de felelős kirándulást szolgálná! Nincs, vagy kevés szemetes, ami van az sincs ürítve kellő gyakorisággal, a kutya piszkot sincs hová dobni, ha már összeszedte a gazdi.

Nekünk itt élőknek van rendbe tenni magunkat séta után, de megértve az ideérkezők problémáit sürgetjük az önkormányzatot, hogy egy látványos huszárvágással tegyen végre valami érzékelhetőt a kirándulni vágyók érdekében! Persze nem csak a kirándulók érdekében, az itt élők is számítanak! A faluban is kevés a szemetes. Kutyapiszok kidobására szolgáló pedig egy sincs! Pedig sokan költöztek ki a városból, ahol a kutyusok és ők megszokták, hogy sétáltatják ebeiket. A városban sem paradicsomi a helyzet, de itt sokkal rosszabb! Itt még lovak is vannak…

Nem kellene ezekkel a fenti felvetésekkel, kérdésekkel is (nem virtuálisan) foglalkoznia az önkormányzatnak? Nem kéne egy helyi kiadvány szerkeszteni, melyet akár a neten is elérhetnének a kirándulni vágyók? Ebben fel lehetne hívni a figyelmet a rájuk vonatkozó szabályokra, parkolási lehetőségre, étkezési, tisztálkodási lehetőségekre, túra útvonalakra. Persze ezeket előbb meg kéne teremteni. A tisztálkodási, különösen a kézmosási feltételek megteremtése ebben a pandémiás időszakban különösen fontos lenne! És itt értünk el a mostani legveszélyesebb részhez. Arra is figyelnie kéne a felelősöknek, hogy a turizmus által ne kerüljön be a Covid-19 falunkba. Itt sok idős ember él. Felelőtlenség lenne úgy „kormányoznia” az önkormányzatnak, hogy a járvány kapcsán meghozott intézkedések vagy a kötelezendően megteendő lépések elmaradása miatt veszélyt jelentsenek ránk az ideérkező turisták.

Az itt élők szeretnék, hogyha már el kell viselniük a turisták hadát, legalább lenne bevétele a falunak ebből az ágazatból. Lassan egy éve, hogy megkapták a bizonyítási lehetőséget a fiatal (?) képviselők! Eddig nincs nyoma, hogy élni tudtak volna vele…