Az öndicséret büdös…

Az öndicséret büdös…

ZSF 9. szám: Ki így, ki úgy

(Az írásokat és a „lakossági” véleményeket jegyezték: VÉZSÉ, VÉVÉ, ELÁ, EMZÉ)

Köszönjük ezt a veretes, szösszenetnek nem mondható, inkább már egy irodalmi mű méreteire, nem színvonalára (!) emlékeztető írást.

Négy szerző (!) kellett hozzá, hogy átadják nekünk, halandóknak azt az egy éve a 2097-es önkormányzat és hívői által szajkózott ténytelenséget, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó kis honunkban Pilisborosjenőn.

Hát nem! Bármennyire is próbálkoznak az eredménytelenséget eredménynek bemutatni nem fog sikerülni, öndicséretnek fog tűnni azok számára, akik látnak is nem csak hisznek!

És így is tűnik a fentebb említett lap írásából. Az elején egy nyúlfarknyi, kritikának tűnő, de a végén mégis behízelgő, kritikája miatt magát mentegető mondattal búcsúzik a NEVÉT NEM VÁLLALÓ O.S.! Itt már felvetődik a kérdés, hogyha annyira jól megy ma a falunak, nagy az előrehaladás, a fejlődés (mint a későbbi „hozzászólók kifejtik) akkor miért is nem vállalja fel véleményét több „nyilatkozó” sem? (A mi web oldalainkon sajnos érthető, hogy névtelenséget kérnek, vagy FB oldalunkon nem mernek lájkolni, hozzászólni a velünk egyetértők, mivel a 2097 trollhada pillanatok alatt „kivégzi” őket…)

A „megnyilatkozásokban”, függetlenül attól, hogy éppen névvel, vagy illegalitásban mondták azokat el, számtalan, súlyos tévedés, fals információ, csúsztatás van. Ez nem véletlen! Visszatükrözi a 2097-es önkormányzat médiájában sulykolt, forszírozott, téves, szakmaiatlan közleményeket, ferdített megállapításokat, célzott véleményeltereléseket. A megszólalók tájékozatlansága részben ezeknek és az önkormányzat rejtett céljaihoz való közvélemény befolyásolására tett kísérletének rovására írható.  

Olyan megfogalmazásokat olvashatunk, melyeket csak bennfentes személyek, mint például a cikket szerzők ismerhetnek, például: „Szerintem az önkormányzat csapata tervszerűen, jól átgondoltan, aktívan végzi a vállalt feladatokat…”. Honnan tudja? Ott ül rajtuk egész nap?

Vagy az bosszantja a „nyilatkozót”, hogy „a faluban az utak, a járdák ugyanolyanok, mint negyven éve”. Azt is „írja”: „mostanában több minden történik, mint régen” Itt tetszik lakni? Az utóbbi ciklusban, de már előtte is a Küller féle testületek nagy gondot fordítottak az utak járdák felújítására. 30 utat újítottak fel, illetve építettek meg, járdával, vízelvezetéssel, 2018-ban adták át a 750 méter hosszú, dupla szélességű, kerékpár közlekedésre is alkalmas iskolai járdát. Persze a 2097 szerint „rossz minőségben” épültek meg ezek… Majd az idő eldönti… Ezen kívül új Óvoda, Egészségház épült. Most kerül sor a Küllerék által előkészített tornaterem megépítésére. Persze az önkormányzat ezt is a saját sikerének tekinti…  Lehetne sorolni az akkori eredményeket.

A másik azt „nyilatkozza”: „Annyi minden történt itt egy év alatt, hogy nem is tudom melyikkel kezdjem!” Mi tudjuk: buszöböl-zebra elbaltázása, a Budai Tégla Zrt. befizetésköteles adójának elengedése 500 millió forint veszteségért és ki tudja, milyen magánérdekekért cserébe. A régi iskola átjátszása Bubik képviselő (!) feleségének érdekeltségébe tartozó Waldorf Pilisborosjenő Alapítványnak. Budai úti faírtás, a Cigány patak szennyvízzel való szennyezése, hogy az önkormányzat környezethez való valós hozzáállását is kiemeljük. A kátyúk „kátyútlanítása” elmarad a faluban annak ellenére, hogy állítólag van kátyúzógépünk… és még nem volt fagy! Ezt is lehetne sorolni…

Azt is írják, hogy: „Az önkormányzati elérhetőségekre küldött megkeresésekre minden esetben érkezzen visszajelzés.” Ez jogos! Mi is tapasztaljuk, a lakók jelzik számunkra és más felületeken is, hogy ebben igencsak hiányos az önkormányzat munkája. Közérdekű adatigényléseink hetekig hevernek az illetékesek postaládájában.” Jajj nem kaptuk meg, időt kérünk, ami meg van küldjük, amint tudjuk.” Ezek kifogásnak is rosszak! Eddig egyet sem kaptunk… Nem válaszolnak a faluban törvényesen működő, bejegyzet egyesületek felvetéseire, kritikáira. Néha megtörténik a csoda, mint az utóbbi Budai úti faírtás esetében, hogy minket és más kritizálókat még véletlenül sem megemlítve lehoznak egy önkormányzati, mentegetőző közleményt, amiből kiderül, mindenki más hibás csak ők nem…

Ez a legveretesebb OGYÉ-től: „Őszinte részvétem! Tudom miféle és mennyi csontváz lapult itt a szekrényekben, és ehhez jön még az egész országban az önkormányzatok kivéreztetése:”

Azonkívül, hogy ez már országos, fals politizálás (mi keresnivalója van egy helyi lapban?) hazug megállapítás is. Nem voltak csontvázak, de már vannak és lesznek is. Ennek nem örülünk! Rengeteg munkánk lesz, ha ismét (!) újra kell építenünk a romokból falunkat. Nem voltak csontvázak, viszont feladatok lettek volna. Ha ezekre gondol a nyilatkozó, ezek dőltek ki a szekrényből! Rengeteg dolog (szó szerint DOLOG) volt, van előkészítve. Ezek egyrészének befejezését, elvégzését is teljes mértékben önmagának tulajdonítja az önkormányzat…

Aztán olyan, nagyfokú tájékozatlanságra valló hiányossággal „találja meg” OGYÉ nyilatkozó az önkormányzatot, amihez annak (kivételesen) semmi köze nincs. Az „apáca zárda” nem az önkormányzaté Kedves OGYÉ! A Római Katolikus Egyházé, úgyhogy ne akarjon vendégházat csináltatni belőle az önkormányzattal! Ha a réges régi iskolára gondolt, az is az egyházé, az önkormányzat csak bérelte…

Felesleges tovább idéznünk a Műből. Kérjük Önöket, vegyék elő a legutóbbi ZSF-et, üssék fel negyedik oldalon. Két teljes oldalban fényezik magukat az önkormányzathoz közeli „írók” tulajdonképpen önmagukat is, de legfőképpen az általuk támogatott testületet, polgármestert. Szerintünk annyi minden történt itt az elmúlt egy évben, hogy csak na! Szerintünk meg semmi. Inkább a lepusztulás nyilvánvaló jeleit tapasztalhatjuk egy séta alkalmával. Persze, ehhez nyitott szemmel kell ezt megejteni…

Ha a nagyérdemű veszi a fáradságot és a sorok közé eldugott, kamuból felvetett hiányosságokat vagy hibákat kiírják egy papírlapra, az hamarosan betelhet, csak jól el vannak dugva a nyelvcsapások közé!

Kedves Pilisborosjenőiek! Kérjük Önöket, hogy ne csak az Önkormányzat web és Facebook oldalán, vagy a falu más internetes felületein (akár az ÖPE Falunkért oldalain) tájékozódjanak, hanem nyissák ki a szemüket, informálódjanak más forrásokból, másokkal, esetleg nem az önök baráti köréből valókkal, az önökkel nem egy véleményen lévőkkel is váltsanak néhány szót. Ennyivel tartozunk gyönyörű szülő, vagy választott lakóhelyünknek!

Kérdés, hogyha a névvel és anélkül “nyilatkozók” mindegyike a 2097 Egyesülethez vagy az önkormányzathoz köthető, akkor mennyiben tekinthető relevánsnak véleményük…

Elnézést! Hosszú írásra, hosszú a válasz!

Szebb jövőképet is eltudnánk képzelni…

Kedves Olvasók!

Kérjük Önöket, hogy a www.pbjfalunkert.hu weboldalunkon és a https://www.facebook.com/opefalunkert2020 Facebook oldalunkon is tájékozódjanak, informálódjanak falunk jobbítására megfogalmazott véleményünkről, állásfoglalásainkról. A menü pontokon könnyen elérhetők szakértőink több fontos témában megírt írásai, beszámolóink.

(ÖPE)