Küller János FB oldaláról

· János KüllerTegnap, 19:26

Polgármesteri fórum margójára.

I. Mint ezt ott is bejelentettem a 2097 Zsákfalviban megjelent cikkek jelentős része valótlanságot és csúsztatásokat tartalmaz. Nem beszélve a személyemet lejárató, rágalmazó és becsületsértő kijelentésekről. Ezért megtettem a feljelentést!
II. Pályázatokról: Ahogy azt a ciklus beszámolóm tartalmazta Önkormányzatunk 59 beadott pályázatából 34 pályázatot nyert el, összességében valamivel több mint 1 Mrd Ft támogatásban részesültünk.
Tudom, hogy egy civil szervezetnek nincs annyi lehetősége pályázatokon részt venni, mint az Önkormányzatnak, ezért csak magára a pályázatok lehetőségére és azok eredményessége szempontjából szeretném megjegyezni, hogy a 2097 egyesület fennen azt hangoztatja, hogy nyerésük esetén kiváló pályázatírók hadával fognak dolgozni, sőt még közvetlen Brüsszeli pályázatokat is hoznak településünkre. Ezzel szemben a tény, hogy a 2097 Egyesület alakulásukat követően 2 db pályázatot adott be, mindkettőt elutasították. Ebből az egyik a sokszor és sok helyen fényezett faültetési program volt. Ez egy olyan egyszerű pályázat melyben, ha valaki megadja a pontos adatokat már nyert. Erre is képtelenek voltak. A mundér becsületének védelme érdekében összekalapoztak közel nyolcszázezer forintot, melyből Önkormányzati segítséggel elültettek 40 db fát. Ha a tőketeremtés érdekében hasonló kvalitással és eredménnyel pályáznak hamarosan csődöt jelenthetünk és végig nézhetjük, hogy a falu fejlődése 5 évig stagnál.