Mi a helyzet 1.0?

Ahogy érzékelem elsősorban a haladás érzetét, a környezeti rend fenntartását és az ígért döntésekbe való nagyobb beleszólás lehetőségét hiányolja a lakosság nagyobb része.

A tájékoztatás is nagyon hiányos! Fenn hangon be volt harangozva, hogy mindenki tudni fog mindenről, nyílt lapokkal játszanak, nem lesz titkuk. Sajnos, vagy elmarad vagy hiányos a tájékoztatás sok mindenről.

Bár Tömöri úr leírja, milyen nehéz szellemi munkát végeznek és mekkora a lelki teher ez nekik, de például az előző vezetés által előkészített feladatoknak, melyeket folyamatosan el lehetne végezni, nyoma sincs. Akta tologatás, felelősség „rátolás” előkészítése zajlik.

Mit tudhatunk mégis:

– minden el nem végzett feladatról kiderül, hogy azt a feladatot nem is lehet elvégezni. Meg nem is kell. (Átadás-átvétel, felelősségre vonás).

– A nyilvánosság folyamatos tájékoztatása csak ígéret volt (lásd: első KT ülés szépen, csendben… a második rendkívüliként megtartva.)

– a leendő (!?) zebránál az a korlát sincs felszerelve, amit még Küller János vett meg…

– Ugyanúgy, mint korábban, akadozik a szemétszállítás. 3 hónapja még hatalmas bűn volt, most csendben tudomásul kell venni, hogy az ügyintézés folyamatban. Megoldás nincs.

A kép nem illusztráció! A Rózsa utcában készlült 2019. november 12-én… (Ezt Küller Jánosnak is el nézték volna…?)

– KT határozat hol olvasható? Önkormányzati honlapon? Hát az ugyan nincs. A 85 fős szakértői csapatban informatikus viszont van, mennyi is? De honlap az nincs. Mármint önkormányzati, mert 2097 az van, az folyamatosan üzemel, karban van tartva, és pár nap alatt beindult, nem tartott hetekig…

– Érdekes az a fejlemény is, hogy nagyot emelkedett a tiszteletdíjak mértéke. Ezt sem jelezték a kampányban… A fizetések ugyan a nagy közösből kerülnek ki, az államkincstáron keresztül folyik be a számlánkra, de akkor is sokba kerül nekünk ez a mostani „kifizetősdi”. Tényleg ezzel kellett kezdeni?

– Felháborító, közveszélyt okozó esetet követett el nem rég az önkormányzat! Egy pilisborosjenői fontos egyesület mobil telefonja egyszer csak elnémult. Mint később kiderült, az önkormányzat elvonta a telefonszámot tőlük. Ez nagy felelőtlenség, mert a központi riasztások kezdetben nem érték el az egyesületet. Legalább szóltak volna! Úgy tudjuk, kellett a szám a testületnek… Ezen múlik a költségvetés?  

– Sárfelhordás kapcsán intézkedés nincs, egy 30-as tábla van, ami tüneti kezelés, és szintén nem az önkormányzat hatásköre. Nekem úgy tűnik, hogy szinte mindenben tehetetlenek… több pénzért a helyzet változatlan. Pedig elég egyszerű lenne a megoldás: murva, vagy zúzott kő törmelékkel szokás feltölteni a földút becsatlakozó szakaszát, még az aszfaltozott út előtt, hogy a sár lerázódjon, ne kerüljön rá az útra. Ezt hívják „sárrázónak”…

Halaszthatatlan a probléma megoldása! Még azelőtt kéne lépni, mielőtt egy komoly baleset történik, hiszen a sárfelhordás nedves csúszós időben is veszélyes! Az időközönként elvégzett lemosás fagyos időben nem alkalmazható.

Kinek a feladata ez? Ha állami kezelésben van az út (Régi Budai út), akkor sem bújhat ki az önkormányzat a felelősség alól, mivel a falu területéről hajtanak ki a sáros járművek az útra. Még bírságra is számíthatunk, ha felfigyelnek rá…

Ráadásul új vezetőink még a segítséget sem fogadnak el, így nehéz bármerre is elindulni.

– Az új vezetés tagjainak nevét még nem ismerik a lakók, így nehezebben tudják ügyeiket intézni. Sok a jogi útvesztő, nagy a bürokrácia. Mi van az ígért ügyfélbarát ügyintézéssel? Szerintem eddig az volt, amennyire lehet egy Hivatalban.

Állítólag Pilisborosjenő neves (?) jogászai és számviteli guruk ülnek a feladatokon körbe, de csak a már némelyiküktől régebben megtapasztalt újabb és újabb perek elindításában látják a megoldást. Jellemző, hogy az önkormányzat honlapján jól eldugott, nagy nehezen megtalált bizottsági listában a Külső településrészek bizottságában ülnek a legtöbben… ez vésztjósló.

Azért megkérdezném: ez az a találékony megoldás, ami célra vezet, megold bármit is?! Kiről nyúzzuk le a bőrt? Meddig tarthat egy per 1, 2 vagy 5 esetleg 10 év és addig mi lesz, vagy utána mi lesz? Ráadásul eddig minden „ingatlanos” pert elvesztettek az éppen hatalmon lévők: az egykori Községvédők, majd Paksi Imre testülete és most a 2097 Egyesület is így fog járni, ez borítékolható!

Szóval így látjuk, amit nem látunk, pedig nagyon meg volt ígérve minden.

Tisztában vagyunk vele, hogy kezdők és idő kell. De kérdés mennyi és mire? Ugyanis időnk az nincs! Minden tönkremegy, nem érünk rá megvárni, mire betanulnak. Nem lett volna jobb mégis, ha a rutinos testület és polgármester marad?

A 2097-esek fennhangon követelték még pár hete is a demokráciát, átláthatóságot. Most az az Ő képviselőik a falunkért felelős vezetők. Sajnos úgy néz ki, csak addig volt ez fontos, amíg el nem érték céljukat.

Tisztelettel:

                     Mándoki Tünde