Rendszert a rendszerbe!

Furcsa helyzet van manapság Pilisborosjenő közéletében. Adva van egy képviselőtestület, melyben a 2097 Egyesület által jelölt és győztes képviselők foglalják el az összes (!) helyet. Valamiért a több, mint két éve elindított kampányuk szekere képtelen megállni és nem törődve azzal, hogy pozíciójuk, felelősségi körük már teljesen más, mint volt ellenzékként, folytatják ugyanazt a „trollkodó”, lehengerlő, a mások véleményét nem tisztelő, személyeskedő, „forradalmár” stílust, amit éveken, ( a jogelőd Községvédőket is ideszámítva) évtizedek óta alkalmaznak a más véleményt képviselőkkel szemben.

Tegnap különösen súlyos volt a helyzet. Nehéz napunk volt! Olyan hihetetlen támadást indítottak a 2097 Egyesület „trolljai” ellenünk, hogy még Facebook oldalunkat is leállíttatták. Személyeskedően, olyan szavakat használva fogalmaztak, hogy néhányuk hozzáférését FB oldalunkhoz fel kellett függesztenünk.

Ezt a támadást Küller János ex polgármester, honlapunkon alább olvasható legutóbbi írása váltotta ki, melyben az Önkormányzat által frissen (az önkormányzat FB oldalán (?)) megjelentetett közleményére reagált. Ezt a szakszerű, ügyvédek, szakértők által is véleményezett írást közöltük Falunkért weboldalunkon.

Engedtessék meg Küller Jánosnak is, hogy megvédje magát a szerinte és az ÖPE álláspontja is ez, az alaptalan, légből kapott vádakkal szemben. Milyen világban élünk? Olyanban, ahol nem számít az igazság? Olyanban, ahol egy erőszakos kisebbség határozza meg, hogy valaki bűnös, vagy ártatlan? Kik ezek az emberek, akik ilyen stílusban bírálnak bárkit is? Milyen képzettséggel, ismeretekkel rendelkeznek, hogy van bátorságuk egyáltalán megszólalni egy ilyen horderejű témában, mint a Budai Tégla Zrt esete? Bírósági perek tucatjait indították már az elődök pro és kontra a helyzet rendezésére. Komoly szakértők próbálták a jogi csomókat kibogozni, sikertelenül. És erre jön néhány önjelölt „szagértő” és úgy gondolják, hogy majd ők megmondják a frankót! Ezeket a kérdéseket nem lehet a neten elrendezni. A „viták” csak arra jók, hogy egymás ellen hangolódjanak az emberek. Tegnap is ez történt. Odáig jutott a helyzet, hogy a 2097 pártoló, kommentelő tagja meg is fenyegette az egyik pártatlanul (!) hozzászólót. Elképesztő! Hová vezet ez? Sejtjük…

Az is elgondolkodtató, hogy a 2097 Egyesület képviselői mennyire aktívan részt vesznek a hamisan Falufórumnak nevezett Facebook oldaluk „vitáiban”.  Nem értik, hogy egy képviselő vagy polgármester véleménye, közlendője hivatalos önkormányzati megnyilatkozásnak számít, így ezeknek mindig az önkormányzati weboldalon (!) kellene először nyilvánosságra kerülniük. Azután egy linket persze el lehet helyezni az összes (ellenzékin is) honlapon, FB oldalon, mellyel ezt a hivatalos hozzászólást el lehet érni. Hogy ennek mi értelme van? Az, hogy amennyiben egy képviselő, vagy polgármester a fentebb leírt „trollkodó” hozzászólók ugyanazon (civil) felületen megjelenő vitában vesz részt, bármit is ír, azzal azonosságot vállal az ott kommentelőkkel. ( Aki korpa közé keveredik…) Ami alapjában nem bűn persze, de akkor véleménye, hozzáfűzött gondolatai is annyit érnek, mint a többieké.

Kérjük az Önkormányzatot, változtasson ezen a gyakorlaton! Vegye komolyan az önkormányzati munkát. Azokért is felelősséggel tartozik, akik nem bújják minden nap a 2097 Falufórumát, netán nem rájuk szavaztak, vagy már, az eddigi eredménytelenség és viselkedés miatt elpártoltak Tőlük!

Kérjük, tegyenek rendet a rendszerben!