Lapszemle
Más! Nem nagyon! Kicsit, de más, az új (?) Hírmondó. A ráköltött forráshoz képest rendben van…a külcsín. Más kérdés, hogy drasztikus visszalépést jelent az eddigi szinthez képest.

Anélkül, hogy a lap tartalmába mélyebben belemennénk, mert az teljesen értelmetlen lenne, a címekben rejlő kérdésekre reagálunk.
Azonban előbb néhány szót kell ejtenünk az éppen regnálók már-már orvosi szintet elérő változtatási kényszeréről. Semmi sem indokolta például, hogy a régi iskolát ilyen hamar átjátsszák a Waldorfnak, de megtették! Semmi sem indokolta, hogy akadályozzák az Átkötő út megépülését, de megtették! Semmi sem indokolja egy új Faluközpont tervezését… de, tervezik! Semmi sem indokolja…. folytathatnánk!
A Címlapon még feltételes módban szerepel „Megférnének egymás mellett a régi iskolában” címmel egy írás, mely, mi mást, mint az önkormányzat Waldorf melletti álláspontját „fényezi”. Azóta megszületett a döntés: 15 termet kap egy osztály (!) indítására a Waldorf Alapítvány. (Továbbra is adós a Bubik család az érintettség bejelentésével…)
Vajon miért nem a konszolidációs pályázat elszámolását végezték ilyen nagy elánnal? Vagy a zebra ügyet? Vagy a bölcsőde építését? Vagy az Átkötő út megépítését és nem leállítását?
Nem foglalkoztak ilyen nagy lelkesedéssel az előző ciklusból rájuk maradt feladatokkal, például az Útprogrammal sem. Egy darab kátyút sem tömtek be, egyetlen méter út sem épült Küller János óta. (Ezen kifejezés lassan történelmi értelmű lesz…)
Érdekes, hogy a Budai Tégla ügyét, melyet szintén „örököltek” a Küller János által vezetett testülettől azonnal felvállalták, és fennen hirdetik a lap címoldalán legfelül „Peren kívüli egyezség a Budai Tégla Zrt-vel” ordító címmel, mint eredményt… (Ez a tett egy hosszabb írást igényel. Készül.)
„Több forrás jut az idén a civileknek” hirdetik ugyancsak a címoldalon. Igen a saját civiljeiknek! Senki sem kap több pénzt csak olyanok, akik „tolják a szekeret”. Például a Zsákfalvi riporter kiadására a 2097 Egyesület több, mint egy milliót kap! Ez jogszerű? Képzeljük el, ha Küller János testülete, akár csak egy forint támogatást is adott volna az Összefogás Pilisborosjenőért Egyesületnek, milyen botrány csináltak volna belőle az akkor még ellenzékben lévő 2097 főkolomposai. Azok sikoltoztak volna, akik most a testületben ülve mosolyogva megszavazták saját maguknak a támogatást. Arról nem is beszélve, hogy érdekes módon a „régi” Pilisborosjenői Hírmondó hirdetői átszivárogtak a Zsákfalvi Riporterhez… Ami még nem biztos, hogy baj lenne, (nem baj, törvénytelen!), de ugyanakkor a Hírmondóban nem jelenik meg hirdetésük… ez sok kérdést felvet! Például: önkormányzati bevétel átjátszása „civileknek”!
A lap kiadása óta eldőlt az is, hogy a Művelődési Házat kipaterolják a Művelődési Házból. Na hová? A régi iskolaépületbe, ami teljesen alkalmatlan egy művelődési intézmény befogadására.
Magán iskola, művelődési ház, szociális, egyházi használat, vállalkozói, üzleti tevékenységek egy épületeben? Mi indokolja, hogy egy ilyen vegyes működtetést vállaljon fel az önkormányzat? Csak a képviselők egyéni érdekei! Még nem merték meglépni, hogy az egész épületet átjátsszák a Waldorf Alapítványnak. Ami késik, nem múlik, sajnos!)
A költségvetésről is írnak a lapban. „Realista, átlátható költségvetés 2020-ra” címmel. Eddig azt hirdették, hogy a Küllerék miatt nem lehet költségvetést készíteni… most akkor mi van? Mégis lehet?
Persze bele kell rúgni az előző polgármesterbe is: „Szabadság-megváltás” címmel egy teljesen céltudatos, lejárató perspektívából közlik, hogy Küller Jánosnak mekkora szabadságmegváltást kellett kifizetniük. Ezen már rugóztak néhányszor, valószínűleg ismét politikai okból vették elő a témát. Fura nézőpont! Küller János majd’ beleszakadt a munkába, annyira, hogy még a szabadságát sem tudta kivenni. Mivel nem volt szabadságon a TÖRVÉNY kimondja: ki kell fizetni a ki nem vett szabadságot! Ezzel vitatkozni és ilyen rossz indulatú pamfletekben újra és újra elővenni a témát, minimum erkölcstelen.
A saját javadalmazásukról, mely a ciklus alatt az 50-60 millió forint plusz kifizetést jelenthet nekünk lakóknak, nem beszélnek. (alpolgármester megemelt fizetése, és egy teljesen új, „tanácsnoki” pozícióért járó tisztességtelen havi juttatás, melyet ráadásul egy képviselő vesz fel…)
Persze nem maradhat el a szokásos „dörgölődzés” sem a helyi svábokhoz.
Megtudhatjuk, hogy vannak „Sváb-ügyek”! Ugyanis ezzel a félreérthető „füllel” indítják az utolsó (!) oldalt. Örüljünk, annak, hogy legalább még ez az oldal meg van! A Tájház csak ezután következik! Valószínűleg a Faluközpont stratégia keretében akarják az elkobzást lenyomni a torkunkon…
Sváb főzőklub. (Miért nem a Zsákfalviban jelent meg? Ki tudja?
„Egy tragédia okai” címmel emlékezik meg a lap a svábok kitelepítéséről a Német Nemzetiségi Önkormányzat aláírásával megjelent cikkben. Ki tudja, hogy az idén lesz e mód a hagyományos ünnepi megemlékezésre?
Hiányérzet:
Nincs interjú a polgármesterrel. (Ez lehet, hogy nem baj…) „Hová tűnt az alpolgármester” címmel is szívesen olvastunk volna egy írást. Bevált-e a Tanácsnoki pozíció és a főállású alpolgármesterség? Miből pótolják az 50-60 milliót a plusz fizetésekre, ha akkora baj? Vagy már nem akkora? Mi lesz az Átkötő (ipartelepi) úttal? Egy bővebb beszámoló is érdekes lett volna az iskolai zebra és a bölcsőde ügyéről? Bubik úr Waldorf érintettsége is megért volna pár sort!
Megjegyzés:
Úgy véljük, hogy egy újság szerkesztője a kiadvány szellemiségéért, stílusáért, a közölt tartalmak valódiságáért is felelős! Jó munkát kívánunk!