Az életé az előny!

Az életé az előny!

Pilisborosjenő egykor gyér forgalmú kistelepülés volt. Mára, szinte észrevehetetlen a különbség Budapest óbudai része felől hazafelé haladva a különbség a városi és vidéki forgalom között.  Egyre nagyobb a népsűrűség, egyre több szabad terület épül be s ezzel együtt az autó-, és gyalogos (!) forgalom gyors növekedése is tapasztalható. Sajnos nyomát sem látni új közlekedési fejlesztéseknek.

A népesedés növekedését csak lassú ütemben követi falu infrastruktúrájának fejlesztése, útjainak, járdáinak megújítása. Vannak ma is fejlesztések, melyek lekötik ugyan az önkormányzat erőforrásait, de érdemi változást nem hoznak fenti témában. Átépítik például a régi iskolát faluházzá, ugyanabban az épületben pedig Waldorf iskola fog működni…. Feljebb a Fő úton a játszótér mellett lesz egy, állítólag az MLSZ által finanszírozott, de önkormányzati önrész köteles sportpálya. Az MLSZ ezért cserébe rendezvényeket szervezhet majd a pályán.

Lesz nemsokára Bölcsődénk. Lekerült a napirendről az az elképzelés, mely szerint a belső faluban építették volna fel a pályázatban szereplő új óvoda melletti terület helyett! A tervet azért áttervezik…

A Fő út és Budai út vonalán így több intézmény kerül üzembe a közel (?) jövőben. Ezek plusz forgalmat generálnak majd falunkban, főleg a faluközpontban. Arról nem is beszélve, hogy a Pöttöm ABC, a lenti óvoda, a Művelődési ház-Polgármesteri Hivatal (ebben sorrendben!), az Egészségház, a Coop ABC, és a Kevélyhegyi Söröző eddig is komoly forgalmat indukált a falu központjában.

Ezeken az utakon és az ezekbe csatlakozó utcákban eddig sem volt biztonságos gyalog közlekedni, pláne a buszfordulótól a Játszótér felé és a Templom utcához közeli részen. A fentebb sorolt fejlesztésekkel inkább növekedni fog itt a forgalom.

A Külső teleülésrész forgalmi gondjai egy külön tanulmányt érdemelnek ebben e témában…

Talán még nem késő! Most kellene a megfelelő forgalomszabályozó lépéseket meghozni, még mielőtt egy nagyobb baj, baleset kényszeríti ki azt.

Nem akarunk ötleteket adni! Vannak szakemberek, akik egy komolyabb helyszíni szemle után tanácsot tudnak adni, esetleg megtervezik falunk új közlekedési rendjét. Az egyes utcákra külön vonatkozó, az út, utca adottságaihoz igazított sebességszabályozás, a járdán való parkolás tiltása, fekvőrendőrök kiépítése a notórius gyorshajtók lelassítására, a falu két bejáratánál lassító szigetek elhelyezése talán nem kerül olyan sokba. Az Átkötő útnak is lehet (…tett volna?) szerepe a falu forgalmának szabályozásában.

Elértünk ahhoz a ponthoz, amikor már nem lehet biztonságosan átkelni, közlekedni, sem gyalog, sem autóval (külső településrészen a 10-es úton való átkelés ténylegesen életveszélyes. Még két zebra hiányzik! A meglévő, ki tudja hány életet mentett már meg!?) Vegyék észre az illetékesek, hogy sokkal többen élünk már itt, mint egykor, amikor a jelenlegi szabályozás még megfelelő volt! Némely testület már tett kísérleteket a forgalom szabályozására. Csak célforgalommal, engedéllyel való behajtást rendeltek el például több utcában. Sebesség korlátozó, figyelemfelhívó táblát helyeztek el, lassító csíkokat festettek fel az iskolánál, stb..

Sajnos sokan nem veszik figyelembe ezeket és a régebb óta elhelyezett táblákat! Gyorsan, s ezzel veszélyesebben hajtanak, mint lehetne, s ezzel relatív gyorshajtást követnek el. Mindenki rohan. Sok olyan utca van, ahol az út közepén kell közlekedni gyalog, mert a járdán autók parkolnak! Szükséges lenne védeni a gyalogosokat, de az autóval közlekedőket is faluban. Közös érdekünk, hogy óvjuk az itt lakók testi épségét, de a mi biztonságunk mellett az idelátogatók, kirándulók védelme is fontos!

Kérjük az önkormányzatot, hogy tegye meg a szükséges lépések falunk új, a népesség növekedésének megfelelő forgalomszabályozására.