A fele sem igaz!

A fele sem igaz?

( Újszülötteknek: egykori TV vetélkedő sorozat címe volt: Fele sem igaz!)

Úgy látszik Pilisborosjenő mostani önkormányzata kedvet kapott, hogy számunkra egy nem túl mókás vetélkedősorozatot indítson. Mi leírjuk, hogy mi a baj, ők meg kommunikálják a fele sem igazságot… Az itt élők a „nézők”, sajnos csak nézők! A választási kampányban tett 2097-es ígéretek ellenére a lakosság döntő többsége semmilyen döntésbe nincs bevonva! Ezt már a rájuk szavazó és bennük, ígéreteikben (még) hívő szavazópolgárok is észre kellett, hogy vegyék! Ahogy azt is, hogy semmilyen valódi eredményt nem tudott az önkormányzat közel egy év alatt felmutatni. Ami történt: a teljesen feleslegesen, az önkormányzat amúgy is csekély munkakedvét felemésztő és energiáit lekötő, az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) pénzéből átépített focipálya, a Küllerék által előkészített közvilágítás felújítás “átengedése”. (Hogy ezt miért nem fúrták meg?) A többi “munka” pedig a közvagyon elherdálására tett kísérlet (Átkötő út akadályozása), vagy befejezett mű (Waldorf iskola). Fogy is a türelem… de a hívők (még) kitartanak. Nem kívánnak megvilágosulni. Egyelőre.

Ennek a „birka” türelemnek a fenntartását szolgálja az önkormányzat látszattevékenysége, kommunikációja, és egyéb eszközei, mint a Feles sem igaz vetélkedő „honosított” verziójának helyi alkalmazása, már a hatalom átvételének pillanatától. A különféle kommunikációs trükkökkel, nem százas, kb fele igazságtartalmú közleményekkel a tevékenység és a szakmai hozzáértés látszatát igyekeznek kelteni. Ilyenek, többek között, például a legutóbb közzétett polgármesteri közlemény a buszöböl kivitelezésének elbaltázásáról, és a legújabb, a járványhelyzetben, október 2-ra meghirdetett átkötő utas lakossági fórum. Normális ember ilyenkor kihagyja a fokozott fertőzés veszélyt jelentő tömeges találkozókat, ezért nagy a valószínűsége, hogy a polgármester „hívői” többségben lesznek a fórumon, mivel nekik, ha más nem oda-vissza szolgáltatásból, ilyen, olyan előnyök érdekében kötelező elmenni és kiállni a mundér becsületéért és az önkormányzat Átkötő út ellenes elképzelései mellett kell demonstrálniuk. Ahogy tették ezt a Waldorf iskola kapcsán is…

Jó lenne, ha Pilisborosjenő polgármestere ( kis is vezeti a falut igazából? TÉBÉ, vagy EFI?) is megtartaná igazságbeszédét, mint egykor (14 éve) elv-társa. A vetélkedőket meg hagyjuk meg a tévéknek.

Javasoljuk, hogy a polgármester tegye közzé a munkaidőben folytatott internetes tevékenységének hivatalos igazolását. Annyira jók az internet világában. Nem jelenthet gondot egy ilyen igazolás beszerzése! Szeretnénk tudni, hogy mivel tölti hivatali idejét! (Egy greenpeace-es bálnavadász kergető videót mi is szívesen megnéznénk…)