Vélemény a 2097 Elnökségének az Átkötő útról kiadott Nyilatkozatáról
Kedves olvasók!
A 2097 Elnökségének frissen megjelent Nyilatkozata nem más, mint dilettáns, túltolt civil-zöld elvek alapján elképzelt, falunk fejlődése elleni merénylet.
A 2097 egyesület támogatja, hogy az önkormányzati képviselők a képviseleti demokrácia szabályai szerint meghozott döntések helyett a régi iskolaépülettel megvásárolt Waldorfos papagáj kommandó kommunikációs terrorjára építik a Bubik Szabolcs féle civil önkormányzatosdit.
Köszönjük, hogy megírták nyilatkozatukat! Így már, reméljük nem csak nekünk világos, hogy mire megy ki a játék! Javasoljuk mindenkinek, hogy figyelmesen, a sorok között is olvasva tekintsék át az alábbi linken olvasható beismerő vallomást:
Az Átkötő úttal kapcsolatos az ÖPE véleményt hónapok óta világosan, érthetően, többször kifejtettük. Nem szeretnénk azt leírni pár hónap, év múlva, hogy „mi megmondtuk”…, de sajnos, ahogy állnak a dolgok így lesz…
A Meditop Telephelyének a régi Budai úti fasor mögötti elhelyezése és az Átkötő út a Meditop telephelyéig tervezett nyomvonala azzal, hogy a vállalat magán területén csak a helyben lakókat engedi át az M0 megépítéséig, az eddigi legjobb kompromisszum. Jó a falu összes lakójának, megfelel az eddig fennen hangoztatott 2097-es elveknek és céloknak és ideális hely a Meditop fejlesztéseihez is. Lehetővé tenné, hogy az ország 5. legnagyobb, magyar tulajdonban lévő gyógyszergyártó cége nagyvállalattá nője ki magát.
Sajnos, a 2097 Egyesület már a választások előtt eldöntötte, hogy mi a terve az Átkötő úttal és az 500 milliós adótartozás elengedésével a Budai Tégla Zrt. lojalitását is előre biztosította.
Kedves Olvasók! Elgondolkoztak-e már azon, hogy most miért ” felejtették el” megkérdezni a Budai Tégla Zrt.-t, hogy mi a véleménye arról,hogy
-11 hektáros lakóterületének szomszédságába,
– a Duna Ipoly Nemzeti Park Nature 2000 védettség alá eső erdők közvetlen határára,
-az óvoda, iskola, és az 50-70 m mély rekultivált bányagödör 5 hektáros, sport célra kijelölt területére akarják a Meditopot telepíteni.
Vajon meddig tart a Budai Tégla lojalitása? A lakóterületek ára közelíti a 40.000,-Ft./m2-t, az ipari területek mai ára nem éri el a 10.000,-Ft/m2-t. Tényleg azt gondolják, hogy a Budai Tégla lemond 3 milliárd Ft-ról a két szép szemükért. Mert a pénz az nem minden…pláne persze, hogyha van!
Ehhez kívánják a Facebook-on a hívők és a Waldorfosok kommentjeivel befolyásolt lakosság többségének támogatását elnyerni, hogy aztán a civil önkormányzatiság nevében vagy az lesz amit előre eldöntöttek, vagy a Meditop elüldözésének felelősségét a lakosságra hárítják.
Más önkormányzat kijelöli és felvásárolja a szerinte legalkalmasabb ipari területet, kiépíti az infrastruktúrát, és tárt karokkal várja a befektetőket. Pilisborosjenő jelenlegi Önkormányzata ezzel szemben el fogja érni, hogy az itt született és 20 év alatt itt Pilisborosjenőn nagyvállalattá nőtt legnagyobb adófizetőjét az azt tárt karokkal váró Ürömre üldözi.
Vérlázító felelőtlen hülyeség! Tragédia, ha bekövetkezik.
Mi lehet a hátterében a 2097 Egyesület álságos nyilatkozatának? Az átkötő út és a Meditop végül a szent választási célkitűzésnek – miszerint a Budai Tégla és a Malomdűlő lakó célra kijelölt területeit bármi áron el kell lehetetleníteni – fog az áldozatává válni?