Kérdés, hogy a probléma térképnek köszönhetően ezalatt a röpke egy év alatt, történt-e valami pozitív változás a területen? Pozitív nem! Negatív igen! A Tücsök utca járhatatlanná vált! Megoldásnak még a jelei sem látszanak!
Úgy véljük, mivel a Bécsi úti településrészen élő lakók egyre türelmetlenebbek az önkormányzat választási ígéreteinek nem betartását illetően (is), s ezzel az ÖPE honlapján és Facebook oldalunkon is többször foglalkoztunk, az önkormányzat látszattevékenységbe fogott. Azt a látszatot kívánja kelteni, mintha ténykednének az ott élők érdekében, holott semmilyen pozitív változás nem történt a külső településrészen az utóbbi egy évben! Most kiküldtek egy, már jórészt a választási kampány idején is feltett kérdést tartalmazó 10 (!) oldalas kérdőívet a Bécsi úti lakóknak. Persze közpénzből, papíron, négy centis margókkal, hogy jó terjedelmes legyen! Színes körökben olvashatatlan szöveggel vakítja, próbálja nyugtatni a kedélyeket az önkormányzat. Jogos az aggodalom, mert a lakók egyre mérgesebbek, mert -szerintük ismét- másodrendű falu lakóvá váltak. Jelezzük: nem csak ők, már mi is azok lettünk, akik itt a belső faluban vagyunk kénytelenek az önkormányzat semmittevését, bénázását szemlélni, megélni.
Már maga a kérdőív kiküldése és beszedésének módja is egy újabb kérdőív összeállításhoz elegendő kérdést vet fel. Különösen a Covid 19 idején! Nem vonjuk kétségbe, hogy egy önkormányzatnak szüksége van arra, hogy megismerje a lakók véleményét, de két kamu vélemény kikérés között nem kéne valamit tenni is a felvetett hiányosságok, gondok megszüntetése érdekében?
Néhány konkrét kérdés, megállapítás a kérdőívvel kapcsolatosan:
Miért nem lehet interneten is beküldeni a kérdőívet?
Az eredmény hol lesz ellenőrizhető, megtekinthető?
Ha már tavaly ismerték a gondokat most miért küldik ki újra, közpénzen, feleslegesen nagy terjedelemben papíron?
Nem lett volna egyszerűbb a Hírmondó újságban egy kétoldalas mellékletként eljuttatni a lakókhoz? Az egész falu lakóihoz! Mindenkihez! A belső faluban élőknek is lehet támogató véleménye az ott élők lakótársak megsegítésére! Miért kell megosztani az embereket? Megint!
Olyan problémákat vet fel, s ezáltal megpróbálja a lakók válaszadását kénye kedve szerint irányítani az önkormányzat, mely hiányosságok csak azoknak újak, akiknek fogalmuk sincs a falu és a külső településrész gondjairól!
Ráadásul rengeteg „hiba” van a kiküldött ívben! Például a legutóbbi változat szerint az Átkötő út nem menne el a Régi Budai útig! A térképen mégis úgy ábrázolják, hogy elmegy addig, sőt, túl megy azon… Egyértelmű, hogy az önkormányzat abszolút nem kíváncsi a lakók problémáira, csak az Átkötő út ellenzéséhez keres kinti támogatókat! Ugyanis indokolatlanul sok kérdésben tér vissza a témára, ráadásul érezhető, hogy az Átkötő út elleni válaszokat méltányolná az önkormányzat!
A kérdőív inkább tekinthető egy személyes adatbegyűjtési illegális akciónak, mint valós probléma feltárásnak, hiszen az előző, hasonló megkérdezésből sem tud az önkormányzat eredményt felmutatni a területen!
A legsúlyosabb:
Mi köze van az önkormányzatnak ahhoz, hogy a Bécsi úti településrészen élők milyen helyi web és sajtóorgánumokból tájékozódnak? Felháborító, hogy a megadott válasz lehetőségek között a 2097 Egyesület két felülete is névvel (!) meg van említve! A Fórum és a Zsákfalvi! Mi ez, ha nem közpénzen folytatott magán érdekű reklám? Ráadásul a pártatlanság nyomokban sincs jelen, mivel a többi webes és sajtóterméket, mely nem köthető a regnáló helyi hatalomhoz „Más pilisborosjenői civil szervezet honlapjáról, Facebook oldaláról” kérdéssel intézi el a nyilvánosságot hirdető, de azt már a kezdetektől lábbal tipró önkormányzat!
A valós kérdésekkel nem foglalkozik a kérdőív! Kérdezik: „Milyen módon jut el a faluba, milyen gyakran teszi ezt meg?” Ha az lenne a célja az önkormányzatnak, hogy jobb legyen az ott élőknek, rövidebb úton jussanak el az orvoshoz, iskolába, egyéb, a belső faluban található szolgálatatásokhoz, akkor nem érvelne az átkötő út ellen! Ha a nyilvánosság érdeke és szívügye lenne az önkormányzatnak, ahogy követelték és hirdetik, akkor nem titokban kiküldött, csak a Bécsi útiaknak postázva, hanem legalább az önkormányzat weboldalán mindenki számára elérhető lenne a kérdőív.
A titokban végzett adathalászat ráadásul törvényellenes!
Íme a kérdőív:









