Azért, így az új év elején elgondolkodik az ember! Áttekinti, hogy mi is történt az elmúlt, most éppen 2020-as évben. Ha a közvetlen környezetünk az elgondolkodás témája, nem sokat tudnánk megemlíteni. Talán, ha a helyben járást, hátra tipegést érdemnek tekintjük, akkor nagyon is jól állunk!
Ami történt, megtörtént, ami meg nem az soha nem fog már 2020-ban megtörténni. Így vagyunk a buszöböl zebra kivitelezéssel (?) is. Az már nem fog 2020-ban elkészülni. Viszont kiváló lehetőség, hogy a faluba érkező lakókat, vendégeket bosszantani lehessen vele. Most már lassan közeledünk az egy évhez, legalábbis túl vagyunk a kétharmadán, hogy félpályás közlekedésre kényszerít minket az önkormányzat a buszöböl-zebra tetthelyén.

Mintha élvezné a polgármester, hogy kibabrálhat az emberekkel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy pár hete feloldották az útszűkületet és egy két napig lehetett normálisan közlekedni az iskola előtt. Aztán megint visszapakolták a terelő elkerítést. Ki tudja miért? Mi nem! A megfejtéseket az önkormányzathoz tessenek küldeni!
Azóta, az ünnepeket is beleértve kerülgetjük ismét az elkerített részt, várjuk meg egymást türelmesen (?) az útszűkületben. Ez még csak elmegy! De holnapól indul az iskola! A gyerekek, ahelyett, hogy a biztonságos, elvileg már elkészült zebrán közlekedhetnének, továbbra is veszélyes építési területen kell, hogy átkeljenek. Olyan helyen, ahol az autósok is kerülgetik egymást! Normális ez? Nem! Nem az! Normáltalan!
Ezt a “művet” valaki átfogja venni? Szerintünk nem! Hogyan csináljunk egy 2018-ban biztonságosra tervezett gyalogátkelőből életveszélyest? Így, ahogy az alábbi képen látható iskola példa bemutatja!


Felvetődik a kérdés: mi értelme volt, hogy jöttek a” fiatalok”, mi értelme volt ennek az egész váltásnak, ha a dolgok helyben járnak, sőt visszafelé mennek, ahelyett, hogy előre haladnánk? Még senki nem kérdezte meg magától, aki rájuk szavazott, hogy jó döntés volt ez? Nem lenne itt az ideje a számonkérésnek? Meddig várnak még a hívők, a beetetett, megtévesztett választók? Az első száz napnak, első évnek már régen vége van! És a türelemnek mikor lesz vége?