Legyünk kicsit demagógok!
Pilisborosjenő, 2019. október közepe. Valószínű, hogy a győzelem mámorában, némi hangulatjavító bevitele után fogant küldetéstudati állapotban mindenre képesnek érezte megát a Pilisborosjenőn frissen megválasztott új garnitúra, ezért lelkesen belevetette magát a munkába, hogy ugyanazzal a lendülettel el is vesszen benne…
Lehetne taglalni az átvétel utáni idők baklövéseit, hibáit, melyekkel sok-sok milliót hajított ki az ablakon a polgármester, most azonban a legújabb aktualitással, Pilisborosjenő első bölcsődéjének megépítése kapcsán felmerült túlköltekezéssel foglalkozunk.
Kezdetek:
Pilisborosjenő önkormányzata pár hónappal ezelőtt a hivatalos lapban megjelent cikkben tette közzé, hogy az előző testület által elnyert bölcsőde pályázatot (jó szokásához híven) nem úgy hajtja végre, ahogy az tervezve volt. Aztán valamiért bedőlt az eredeti terve az új csapatnak. Mégsem költöztette másik, a faluközpontba, a Waldorf iskola tőszomszédságába (?) a bölcsődét. Ha már nem sikerült áthelyezni, akkor se ott legyen, ahová tervezték elvtelenség mentén, a Küllerék által elképzelt, az új óvoda közvetlen közelében lévő hely helyett pár méterrel arrébb tervezik elhelyezni az intézményt. (Reméljük, nem az óvoda bővítésének helyére…)

Ez még nem lenne ok a túlköltekezésre, azonban a további ténykedések súlyos milliókkal terhelik falunk költségvetését. (Van több is…)
Az, hogy a Hírmondóban megjelent cikkben még olyan, eleve lehetetlen összeg szerepel kivitelezési összegként (150 millió forint), melybe egy jobb családi ház kerül manapság a faluban, viszont már a dilettantizmus jeleit mutatja.

Eleve, tokkal-vonóval 235 millió lett volna a beruházás. Csak pályázatban elnyert forrás 200 millió! A többi járulékos költség. Na most, az új önkormányzat kivételes tehetségének köszönhetően, a „járulékos költség” kissé megemelkedett. Csak az épület kivitelezésére vonatkozóan, az eredeti 235 milliós (járulékos költségek+ ÁFA) bekerülési összeg helyett, 360 millió ÁFA-s ár közel 130 millió forint különbséget jelent., mivel 360 millió forint körül áll meg csak az épület megépítésének költsége! Erre jön még rá kb. 35 millió tényleges járulékos költség plusz a felesleges újratervezés! (Ha letérnek a helyes helyes útról, mindig újratervez a GPS! Ki kéne kapcsolni…) Összesen közel 400 milliót költenek el! 235 millió helyett! 165 millió megy a levesbe!
És itt jön a demagógia!
Lássuk, hogy ebből a 165 millióból mennyi mit lehetne venni, elvégezni. (És ez csak a bölcsőde túlköltekezése, a többi, például a buszöböl-zebra kivitelezésének elhúzódása miatti és a ki tudja milyen módosítgatások okán keletkezett többletköltséget, a feleslegesen megemelt vezetői fizetéseket, új pozíciók osztogatása miatt kidobott pénzt most nem számoljuk.)
Na nem! Nem lélegeztető gépek vagy CT-ék beszerzésére kell demagóg módon átszámolni fenti hihetetlen nagyságú összeget, hanem olyanokra, melyek a közelgő másfél éves kormánytalanság idején elmaradtak, megakadtak, hiányzanak. (Ezek egyike az Útprogram!)
165 millió forintból 10 rövidebb utcát lehetne szilárdburkolatúvá varázsolni. Ebből következik: vagy öt hosszabbat.

165 millió forintból az idősek helyi ellátásának végleges megoldását is meg lehetne oldani. A régi iskola e célra való átalakításához elég lett volna ekkora összeg.

A 165 millió forint bőven fedezné 5-10 komolyabb pályázat önrészét.
165 millió forint fedezné egy új művelődési ház megépítési költségének harmadát. (Most van egyáltalán művelődési házunk?)
165 millió forintból tíz műfüves focipályát lehetett volna építeni… (Ebből egy összejött, igaz MLSZ pénzből…)
165 millió forint a képviselő testület hároméves tiszteletdíja…
Várjuk a T. Képviselők lemondásait úgy tiszteletdíjukról a felesleges, hatalmas túlköltekezés miatt, mint pozíciójukról alkalmatlanságuk okán… Három év alatt megspórolnánk a bölcsődére feleslegesen kidobott pénzt!