Volt egyszer MADARAK ÉS FÁK NAPJA…

A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint százéves. Megszervezésének közvetlen előzménye a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény,[1] mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelet által került, melynek értelmében, az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben méltatni a Madarak és Fák Napját.”
/Wikipédiából/
Harminc évvel ezelőtt sok-sok alaklommal szólt kis falunkban a sramli zene. A felejthetetlen svábbálok alkalmával, a május elsejei zenés ébresztő után május derekán a MADARAK és FÁK napján a fúvós zenekar kíséretében felmentünk a Köves bérci tisztásra s ott egy vidám, játékos vetélkedőkkel tarkított délután keretében emlékeztünk a bennünket körülölelő fákra, madarakra, az erdő vadjaira.
Galambos Feri bácsi minden alkalommal különleges történeteket mesélt a Köves bércről, az ott működött régi kőfejtőkről, a korábbi évek rendezvényeiről. Vidám zeneszó mellett a sör és a virsli sem maradhatott el. A gyerekek akadálypályás vetélkedő során tréfásan tanulhattak hasznos információt az erdőről. Minden alkalommal közösen meghallgattuk az erdő csendjét is! Ez egyfajta tiszteletadás volt.
Mindazok, akik részesei voltak ezeknek a kellemes délutánoknak emlékeikben őrzik, s ha a tisztásra visz az útjuk, akkor talán még ma is emlékeznek, s megállnak egy rövid időre s hallgatják az erdő hangjait. Buzdítok mindenkit, hogy ott a tisztáson próbálja ki s feledhetetlen élménybe lehet része. Ma már a Köves bércen egy 5 állomásos tanösvény van kiépítve (melyet a Pilisborosjenőért Alapítvány hozott létre), ahol hasznos információkkal gazdagodhatnak! Látogassanak el a hétvégén s élvezzék a természetet.
ÖPE