Tömöri jelentés 163/12
(Reagálás az írott tartalom alapján)
– Fejlemények a tornateremnél: készültségi határidők, elválasztó fal, az iskola közműveinek nyári megújítása
(Még jó, hogy az építkezés vége felé eszébe jutott az önkormányzatnak, hogy leválasztó is kellhet… Kellhet, de érdekes lesz, amikor két osztály együtt, egy légtérben fog tornázni.)
– Zajlik a Széchenyi utca torkolatának javítása. A Bor utcában az eternitcső cseréje megtörtént.
(Valamiféle „bekerülési összeg” közlése sem lett volna méltánytalan a falu adófizetői felé… Csak azért, mert pár négyzetméter aszfaltcseréjéért egy terítőgépet idetelepíteni nem olcsó mulatság. Szerintünk egy nagyobb aszfaltfelület (például a teljes Híd utca Kossuth tér közötti, most már egyre égetőbb Budai úti szakasz újra aszfaltozása) leterítésekor gazdaságos az ilyen kisebb területekkel foglalkozni.)
– Nagy öröm, hogy hétvégén diákok érkeznek a falunkba közösségi szolgálatra.
(Honnan érkeznek? Megtudhatjuk?)
– Köszönet az önkéntes faluszépítőknek!
(Köszönet!)
– Térítésmentesen elérhető az új pszichológus szolgáltatás.
(Erre 2019 októbere óta egyre nagyobb szükségünk van…)
– Újra elérhető a helyieknek szóló bérletakció a Szeláví Fesztiválra!
(Azért az árak elég méltánytalanok az itt élők számára. Mondjuk az INGYENES jobban helyénvaló lenne…)
– A Jazzfeszhez a szervezők május 29-én délelőtt kalákát szerveznek a Mandelbrot udvarára, mindenkit várnak közös munkára.
(Biztos hasznos volt… a Mandelbrot pékségnek)
– Deszkák ingyen elvihetőek, nagy mennyiségben a Falugondnokságról.
(Tele szeggel! Az „ingyen elvihető” mennyit jelent? Szerintünk semmi nincs ingyen… Talán hatékonyabb lenne egy nagyívű, rakodógépes, teherautós elszállítás!)
– Vasárnap délután Gyereknapi program a régi iskola udvarán!
(Biztosan jól sikerült.)
Bármilyen, esetleges téves megjegyzésünk esetén szívesen vesszük az önkormányzat (polgármester) pontosítását!