(Kellenek-e fesztiválok? Ha igen, minek, kinek, milyen, hol és hogyan?)
Tegnap öt órás eltéréssel követte egymást két helyi témájú FB közlemény. Az első az önkormányzat FB oldalán megjelent „buli” témájú „vélemény kikérés” volt: ki mennyire elégedett az itteni bulihelyzettel. A másik pedig az önkormányzat részéről kiadott vélemény kikérés után pár órával, egy másik FB oldalon megjelent közlemény, miszerint új helyszínen lesz megtartva a következő „házi parti”, melynek „sorsát” éppen a nevezetes vélemény kikérés lett volna hivatott eldönteni.
Önkormányzati FB oldal:
https://www.facebook.com/112243780223940/posts/520409622740685/?sfnsn=mo
Rendezvény FB oldala:
https://www.facebook.com/344066996304662/posts/801140570597300/?sfnsn=mo
(Zárójelben megjegyezzük, hogy a rendezvénynek ez már a harmadik helyszíne. A szervezők helyében komolyabb, felelősebb hozzáállást kérnénk Pilisborosjenő önkormányzatától!)
Lényeg az: ismét egy teljesen felesleges lakossági vélemény kikérés történt. Valahogy hasonlóan, mint a Waldorf iskola esetében és a turisták parkolásának korlátozására irányuló közlekedési változtatás témájában, vagy az Átkötő út esetében. El volt döntve, hogy a Waldorf Alapítványnak adják bérbe iskola céljára a régi iskolaépületét, el volt döntve, hogy az itt élő lakosság terhére korlátozzák az idegen autók megállását, el volt döntve, hogy nem kell Átkötő út, aztán „támogatókat” gyűjtöttek ezekhez a döntésekhez.
Most is hasonló a történet. El volt döntve, hogy az utolsó rendezvény okozta lakossági felháborodás miatt más helyszínen lesz a buli megtartva, aztán kitalálta valaki, hogy „támogassák” meg lakossági véleményekkel. Ha ez az ígért „bevonás” a döntéshozatalba, akkor mi nem kérünk belőle! Igaz eddig se voltunk bevonva…
Végül is egy pozitív döntés született! Igaz egy kissé felesleges udvariassági körrel! A kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad… Pilisborosjenő belső falu része megszabadul az egyik (!) zajos problémától, s ennek a szervezők is örülnek. Új helyszín, új remények! Kérdés, hogy külső településrészen élők ennek a változásnak mennyire fognak örülni…
Egy biztos: akik a jó levegőért, a csendért, a nyugalomért költöztek ide jól fogadják majd a hasonló korlátozó döntéseket. Akik nem ezekért az előnyökért jöttek ide, azoknak sem kell szomorkodniuk! Eddig is Budapesten találták meg a fiatalok, szórakozni vágyók a legjobb lehetőségeket! Pedig sokan erőlködtek már a fiatalok helyben szórakoztatásával, de eddig mindig zátonyra futott a dolog. Főleg a zajos rendezvények, klubok miatt.
Akik pedig itt születtek, azoknak, ha nem is tér vissza a régi idők focija, talán elviselhetőbb lesz életük hátralévő részét itt eltölteni.
Jó lenne, ha az Önkormányzat végre ÖNKORMÁNYZATKÉNT működne a többség javát szolgálná és nem az egyes támogatói csoportok igényeinek kielégítésre alakult civil egyesületként tevékenykedne. Bizonyos kényes döntéseket fel kell vállalni! A zajvédelem pont egy ilyen kényes kérdés!
A nyári kerti partik kérdésével is érdemes lenne foglalkozni, kéne tenni valamit a normalitás irányába, de erre ez a vélemény kikérés nem tért ki…
ÖPE