(Vagy inkább viszlát nyarak?)
Talán korainak tűnik nyárbúcsúztatót írni, de most (még) nem is az a szándékom! Mindenekelőtt jelzem: írásom senki és semmi ellen nem irányul, inkább valamiért született.
Jól emlékszem, mikor először megismerkedtem Pilisborosjenővel -hát, ez már közel ötven éve történt- milyen volt a falu. Az idősebbek még arra is emlékezhetnek, hogy a Kossuth téren, ahol most „nagy elánnal” ügyködnek, hogy a patak vizét valahogy átvezessék a tér alatt, még felszínen haladt annak vize. Aztán jött a nagy ötlet valakiktől: a Templom utca helyett legyen a Kossuth téren a buszvégállomás. Erre csövet fektettek le a tér alá, persze kisebbet, mint kellett volna, és lefedték a patakmedret. Azóta is probléma van (volt?) itt a nagyobb tavaszi, nyári viharok idején a vízlefolyással.
Arra is emlékszem, hogy a Hegyen nem volt ennyi lakóház, porosabbak voltak az utak, nem volt ilyen sok szép, épített járda – az elődöknek köszönhetően- és aszfaltos út.. De akkor jó volt úgy, ahogy volt!
Arra is emlékszem, hogy a régi orvosi rendelőbe jártunk, amit aztán kinőtünk és kellett egy nagyobbat, modernebbet építenünk. Ennek a régi orvosi rendelőnek és a Művelődési ház-Polgármesteri Hivatal parkolójában volt a helyi önkéntes tűzoltók bázisa. De sokszor láttam őket karbantartani az eszközöket, járműveket.
Arra is emlékszem, amikor a Német Nemzetiségi Önkormányzat tulajdonába került a mostani Tájház. Volt mit dolgozni rajta… De dolgos kezek, ügyes emberek munkája által és egy közelgő, újabb, nagy volumenű felújítás után lassanként elkészül az épület felújítása, mely eddig (!) többnyire a Német Önkormányzat, a Német Dalkör rendezvényeinek és a Falumúzeumnak adott helyet.
Arra is emlékszem, hogy Üröm és Pilisborosjenő egy közigazgatás alá tartozott és később, a szétválás után milyen nagyszerű emberek vezették falunkat. Selmeczi László, Szegedi Róbert, Küller János. S persze voltak, vannak, akik bizonyítási lehetőséget kaptak, például Paksi Imre és most Tömöri Balázs. Az előbbi nem tudott élni vele, az utóbbinak van még (?) három éve, hogy letegyen valamit az asztalra. Az is igaz, hogyha a lehetőségeik fényében vizsgáljuk polgármestereink tevékenységét, az elődöknek sokkal nehezebb dolguk volt, mint ma az utódoknak! Manapság sokkal nagyobb állami forrásokra számíthatnak a tehetségesebb önkormányzatok. A most regnálók a jól kiépített civil támogatói körben is bízhatnak, amíg van miből finanszírozni igényeiket.
Arra is emlékszem, hogy a közösségi rendezvények ritkábbak voltak, mint manapság. Ezt nem hátrányként említem meg, hanem nosztalgiaként a mai eseményekhez viszonyítva. Emlékszem, hogy régebben is voltak, nem is akármilyen közösségi rendezvények, de nem voltak ilyen zavaróan hangosak, mint manapság. Ráadásul ritkábbak voltak. A melegebb időszak első szabadtéri rendezvénye a Tavaszköszöntő volt. Aztán jött a Május 1-ei zenésébresztő, Madarak Fák napja, Nyár köszöntő, Nyárbúcsúztató. Kora ősszel a látványos Szüreti Felvonulás és este a bál zárta a szabadtéri rendezvények sorát. Ezek mindegyike elviselhető zajterhelést jelentett az itt élőknek.
Mióta van a Tájház, azóta -jó idő esetén- a Dalostalálkozókat ott rendezték. Később a zártnak tűnő udvar esküvőknek, vacsoráknak, egyéb magánrendezvényeknek is helyt adott.
Évente volt néhány lakodalom a faluban. Ezektől persze hangos volt a falu, amíg vonultak, ha vonultak, aztán a Művelődési Ház nagyterméből kiszűrődő zaj már nem volt olyan zavaró a távolabb lakóknak. Minden tiszteletem a közvetlen szomszédoknak!
Arra is emlékszem, hogy mi is fogott meg igazán ebben a faluban, mikor először itt jártam. Mindenekelőtt az itt élő emberek tulajdonságai. A jó és rossz tulajdonságaik. Nekem is vannak ilyenek… Aztán a csend! Igen a CSEND! A csend, ami a nyári estéken a Hegyről lesétáló hűvös, jó illatú levegővel karöltve „leszállt” a falura. Hallani lehetett a fák susogását, a tücskök ciripelését, a kutyák csaholása adta az ellenritmust hozzá. Hajnalonként kakas kukorékolása fújt ébresztőt nem a vekker alarmja. Utána a templom hat és nyolc órai kongatása vitte a főszólamot. Akkoriban ezek a dolgok senkit sem zavartak. Abban az időben még lehetett nyitott ablak mellett aludni. A pilisborosjenői nyáréji atmoszféránál szebb nem sok lehetett a világban.
Napközben sem igen volt zajos a falu. Egészen a Nagy Betelepülési hullámig csak néhány ház épült évente. Akkoriban még sokan használtak hagyományos eszközöket a kerti munkákhoz. Még jómagam is kaszával próbáltam a füvet istápolni kertemben. Egész jól ment. És CSEND volt! Csak a kasza élezése „adott” a csendnek. Flex helyett fűrészeltek, lombfúvó helyett sepregettek. Seprűvel… Reggelente a város zaja még alig volt hallható. Aztán jöttek a modern idők…
Persze a régi időkben is megvoltak a közösség „egyéni problémái”. Ezekre most nem térnék ki. (Csak a szépre emlékezem, az első (utolsó) boldog nyárra…)
Boldog, tücsök ciripeléstől hangos további -ha lehet- csendesebb augusztusi éjszakákat és -a jövőre nézve- CSENDES nyarakat, nyárestéket kívánok mindenkinek!
(WL)