Közmeghallgatás 2021 11 15 28-31. és 42-45. perc
A 2021 11 15.-én a külső településrész számára megtartott közmeghallgatáson összesen hárman vették részt… Két fő képviselte a Téglagyári úton lakókat (az egyik a pár éve itt lakó az Önkormányzat által megbízott “utcafelelős” a másik egy idős hölgy, akit azért ajnározott körül az Önkormányzat, mert szegény már nem látja át, hogy éppen olyan ipartelepet akarnak elé telepíteni, mint amit már Solymáron a háza mögé telepítettek és ami ellen felszólalt), valamint egy Malomdűlőn két telekkel bíró tulajdonos, aki különben a faluban lakik.

Nem hittem volna, hogy van annál lejjebb, minthogy ez évben az Önkormányzat Képviselő-testülete előbb nem jelölte ki Ipartelepi Bekötő Útnak a Téglagyári utat teljes hosszában megakadályozva ezzel, hogy az a Magyar Állam költségén úgy épüljön meg, hogy az az Önkormányzatnak semmibe sem kerüljön.
Tették mindezt úgy, hogy a Malomdűlő Kft tulajdonosai előtte felajánlották, hogy megszüntetik az összes az Önkormányzattal szemben indított jogi eljárást és fizetnek 600 millió Ft.-ot, ha a jövőben betartják az eddig folyamatosan megszegett érvényes és hatályos szerződéseket és hagyják Malomdűlőt a hatályos HÉSZ szerint beépíteni.
Ezt tetézve fennálló szerződéseinket immár sokadszor súlyosan megszegve több száz millió Ft telek adót vetettek ki jogszerűtlenül Malomdűlő telek tulajdonosaira.
Ezeket a jogi, gazdasági és morális szempontból is elfogadhatatlan döntéseket – ha felelőtlenségben nem is – de pofátlanságban és butaságban mindenképpen sikerült a Külső Településrész Bizottság Elnökének és sötétzöld Polgármesterünknek felülmúlni.
Antonovits Bence a tavalyi közmeghallgatáson megígérte a Malomdűlőn lakóknak, hogy az Önkormányzat stabilizálja és por mentessé teszi a Téglagyári utat teljes hosszában.
Ehelyett tavaly egy szánalmas két hetes toldozás-foldozásra költöttek el két millió Ft. körüli összeget.
Idén mostanáig semmit nem csináltak, a mart aszfaltos utak csúnyán kikátyúsodtak (a pár milliócskáért vásárolt, Komlósi Alpolgármester Úr gazdasági értekezésével nagy dérrel-dúrral gazdaságosnak beharangozott kátyúzógépek tavasz óta a raktárban porosodnak), az út mentén az Önkormányzat tulajdonában lévő zöld sávot ellepte a két méteres parlagfű.
Miután láttuk, hogy nincs miért tovább várnunk, augusztusban egy dózerral a murvás részeket legyalultuk és a vízlevezetéseket is rendbe tettük, nem csak a Téglagyári utat teljes hosszában, hanem a Bécsi útról a Háziréti Horgász tóhoz levezető utat is.
Amikor elmeséltem az előző nyár végi közmeghallgatáson, hogy a megfelelő technikát választva ez összesen 8 óráig tartott és 120.000 Ft-ba került, Antonovits pökhendien csak annyit mondott, hogy “ők nem ilyen ügyesek”.
Most novemberben kikátyúztuk a Téglagyári út elején az előző ciklusban mart aszfalttal leburkolt részt és elkezdtük a murvás részen keletkezett kátyúkat is befoltozni.
Miután sikeresen kiderítették, hogy nem az Önkormányzat “követte el” az út rendbetételét, Antonovits vérlázítóan pofátlanul kijelentette, hogy “az útjavítást engedély nélkül végezték, így az szabálytalan”.
Mélyen tisztelt szöcskepásztor uracska!
A Téglagyári utat szerződéseink alapján teljes hosszában a Malomdűlő Kft alapozta le és tartotta karban az elmúlt húsz évben több tíz millió Ft. számlával igazolható ráfordítással.
Ebbe tavaly először és remélhetőleg utoljára kontárkodott bele a hatalmon lévő Önkormányzat.
Az idei évről biztosan állíthatom, hogy az elmúlt húsz évben soha ilyen elhanyagolt nem volt a Téglagyári út.

Érvényes és hatályos szerződéseink alapján a Malomdűlő Kft. feladata a Téglagyári út kiépítése és karbantartása, amihez a jogi feltételeket az út 16 m széles kialakításával az Önkormányzatnak húsz éve nem sikerül biztosítani.
Ezt követően nem csak jogi ismeretei alapján dilettáns polgármesterünk gyorsan megnyugtatta a jelenlévő tömeget, hogy az utat objektív okok miatt nem tudják lejegyezni, de végül is ne aggódjanak az itt lakók, mert az Önkormányzat már lépett és súlykorlátozó táblákkal meg fogja akadályozni a kátyúkat okozó tehergépjármű forgalmat.
Fantasztikus! Előbb pár hónapja kijelölték határozatban a Téglagyári út elejét – a lakott, belterületi telek csoport előtt – Ipartelepi Bekötő Útnak, majd most – csak azért, hogy Malomdűlő beépítését egy újabb aljas eszközzel szerződést szegve akadályozzák – súlykorlátozást szeretnének bevezetni???
Meghallgattuk Tömöritől azt is, hogy a Budai Téglától “ajándékba” kapott, ezidáig kizárólag gaz termelésre hasznosított 5 ha-os területen – a védett, Duna Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó és Natura 2000-es védettség alá tartozó erdő alatt – megtartott monstre éjjel-nappali koncerthez az Önkományzatnak nem sok köze volt?!

Védekezésül hallhattunk egy tudományos értekezést a hang terjedéséről, így most már megnyugodhatnak az itt lakók, lehet hogy az egész napos kakofón dübörgés nem is haladta meg a jogszabályok szerinti határértéket, csak az a fránya Kövesbérc erősítette fel a hangzavart.
A területet bérbeadó tulajdonos Önkormányzat – melynek tájékoztatni kellett volna előre a helyi lakosságot, uram bocsá kikérni előre a véleményét és betartatni különösen éjjel a zajvédelmet , pláne ha tudják, hogy azt visszaveri az a csúnya hegy – talán illett volna elnézést kérnie.
Ehelyett bejelentették, hogy a faluból kiutált fesztiválozást továbbra is majd itt folytatják az itt lakók és az erdei vadak nagy örömére, amelyek feltehetően ettől még jobban bevadulnak.
Szánalmas volt az is, hogy csak most sikerült Tömörinek felismerni, hogy a Tücsök utca alsó szakaszának kiépítése és a víz levezetése a Solymárvölgy patakig – ahogy azt két éve a villám árvizet követően részletekbe menően leírtam – jelentősen meghaladják Pilisborosjenő képességeit és lehetőségeit műszaki, jogi és anyagi téren egyaránt.

A végleges megoldás az lehet majd, ha az Önkormányzat ide jelöli ki a jelenlegi Hegyalja útra felvezető út kiváltását az M0 építése kapcsán.
Csak is ebben az esetben születhet adekvát megoldás azzal, hogy mind az utat, mind annak a víz levezetését a Magyar Állam építteti ki.
Még szánalmasabb volt az örök erdőkről, fák védelméről és fasorok erdők telepítéséről szóló hadoválás.( Mielőtt valaki nagyon felháborodna, mi nem csak szavakban, hanem valóban telepítettünk Pilisborosjenőn 6 ha honos erdőt.)
Polgármester Úr!
Vegye már észre – elvégre már több mint öt éve itt lakik – , hogy Pilisborosjenő közel felét erdők borítják.
Ha húsz évre felhagynának a mezőgazdasági területek művelésével, azok spontán erdősülnének, minden erőfeszítés és anyagi áldozat nélkül.
Pilisborosjenő erdeiben minden évben több tízezer facsemete indul fejlődésnek.
Itt nem kell az erdőkbe fát ültetni, nem asztalokon kell zöldséget termelni, nem fesztiválozásra, dilettáns civil akciókra van szükség, és harsány hazug kommunikációra, hanem felelős önkormányzati gondolkodásra és döntésekre!
Sáhó Tibor Malomdűlő Kft. üv.ig.