(Szabad ferdítés a Vissza a jövőből című filmből…)
Nem lehet tagadni, az erős határidő túltolás ellenére (vagy éppen pont azért) nem lett csúnya a Steinheim utca. Azért a mondat végi felkiáltó jelet megspóroljuk… Hogy miért? Azért! Azért mert:
- Ez az egyetlen utca, amit látható formában nem felújításként, hanem valódi új útfelületként épített meg a helyi önkormányzat a 2019-es „trónra lépése” óta. (járda nélkül…) Így könnyebb! Az előző testület ezirányú munkáját csak szuperlatívuszokban lehet említeni ehhez a teljesítményhez képest (is). Sokkal nehezebb körülmények között, jobbára saját forrásból építettek sok-sok kilométer utat új, díszburkolatú járdával együtt!
- Érdemes a Steinheim utca vonalvezetésére is kitérni, ami miatt sem örülünk igazán. Az eleje trapéz-szerűen tágul a szűk, egy autó közlekedésére alkalmas (?) felsőbb résztől a Budai útig. Így jó sok pénzt meglehetett spórolni, ráadásul lentről úgy néz ki, mintha egy széles utca lenne, csak optikailag keskenyedne. Nem! Valóban keskenyebb fent!

- Mindenesetre: gratulálunk a Steinheim utcai lakóknak. Végre szárazabb lábbal érhetnek haza munkából és valószínűleg a hótakarítás is zökkenőmentesebb lesz arrafelé, nem úgy, mint más, nem ilyen szerencsés utcákban.
- Sajnos nyomát sem látni, hallani, hogy újabb utak felújítására kerülne a sor a közeljövőben. Ezzel szembe óriási egyesületi, tagi támogatásokat szór saját támogatóinak, egyesületeinek a testület „főkolomposa” a 2097 egyesület. (Milyen alapon? Jó kérdés!)
- Még a ciklus elején polgármesterünk (?) néha-néha szót ejtett például a Vincellér utcára (is) beadott pályázatokról. Ezeken nem nyert az önkormányzat. Érdemes lenne megvizsgálni a pályázat minőségét… Érdekes, hogy szinte csak nyertes pályázatokról hallani a környék önkormányzatainál!
- Végezetül (?) a Fő útról: a tavalyi országgyűlési választási kampányban egy komoly videóban bejelentette falunk polgármestere és akkor még leendő országgyűlési képviselőnk, hogy a Fő utat a KÖZELJÖVŐBEN teljes egészében felújítja az állam. Sajnos nagy a hallgatás ezügyben is. Geodétákat láttunk a területen valamikor május környékén. Azóta semmi hír, se telefon, se egy levél (ahogy a viccben is van. 😊) De ez nem vicc! Az ígéret szép szó, ha….
Utóirat: A Budai út önkormányzati kezelésében lévő szakasza is „megérne egy misét”!