HA….
Ha én költő volnék,
leírnám, úgy mint még soha senki más,
hogy mily csodálatos napsütésben
a zöld minden színében tündöklő
Kárpátok látványa,
leírnám, ahogy az ég felé
csúcsosodnak a hegy aljától
az egymást átölelő piramis alakú hegyek!
.
Ha én költő volnék,
leírnám, hogy kígyózik, az olykor
örvényekkel teli vén Tisza,
ott a Máramaros szigetek völgyében
és mennyire igaz az a mondás is,
hogy ki a Tisza vizét issza
vágyik annak szíve vissza!
Ha én költő volnék,
leírnám, hogy mily fenséges
a gyönyörű virágokkal teli
alpesi rét, ott a Fekete Tisza
forrása felett, mely a Vándort is
arra ösztönzi, hogy sátrát ott a
rét közepén üsse fel!
Ha én költő volnék,
leírnám, hogy nincs magasztosabb érzés,
mint megállni, a hegyekkel
övezett ősi földön, a Vereckei-hágón,
a Honfoglalási emlékmű előtt
és ott elénekelni alázatos szívvel
Nemzeti imánkat a Himnuszt.
De, tollamat remegve forgatva,
mint amatőr-firkász
most annyit tiszta szívvel leírok,
hogy nagyon hiányoznak
nekem a szerelmetes Kárpátok,
de a Tisza, meg Técsőnél a Nereszen,
no meg Beregszász – a Vérke-part
és Nagy Palád is ahol
Szüleim szerető környezetben ÉLTEK!
E nehéz időkben,
háborúk, természeti katasztrófák
közepette, az emberiséget körülvevő
gonosz erők árnyékában,
szívem Kárpátaljáért hevesebben dobog
és naponta azért imádkozom,
hogy végre BÉKEANGYALOK
hirdessék A BÉKÉT az egész világon!
Halkan suttogva elárulom,
sokszor magányos vagyok.
Ilyenkor erőt veszek magamon
és kárpátaljai emlékeimben
ADDIG KUTATOK MÍG
lelkem bugyrából
egyszer csak egy béke-időkre
emlékeztető – léleküdítő
emlékkép elő nem pattan!!!!!!
ÉS AKKOR MEGNYUGSZOM!
írta Gönczy Zsuzsánna Anna