A patak, a két part között
békésen hömpölyög,
tiszta vize mossa partjait
a száraz faágak meg lustán
lógnak be két oldalán összeborulva.
Amott meg az öreg szomorúfűz
száraz megsárgult ágai
méltóságteljesen lengedeznek
a tavaszt ígérő lágy szellő hatására,
mint egy szép öreg hölgy
kibontott dús ősz hajkoronája.
A falu már ébredezik,
itt-ott madárcsicsergés hallatszik,
a kertben a hóvirág emelgeti fejecskéjét
a Nap ma nem rideg fényt áraszt,
már szinte melegen süt.
Egy botjára támaszkodó néne
kissé csapzotton,
sietve igyekszik valahova,
remélhetőleg tudja hogy hova,
cipőjének orra lyukas
de ez őt nem zavarja.
Egy másik meg megáll hirtelen,
gyorsan keresztet vet
ahogy a távoli harangszót meghallja
aztán tovább siet a patak mellett
egyenesen a harangszó irányába.
Ébredezik a természet,
mintha kicsit nyugtalanabbak
lennének az emberek,
a hol meleg, hol meg hideg megviseli
a fejeket és a szíveket.
Mintha a medve is teljesen
megzavarodott volna
gondban van, nem igazán tudja,
hogy kijöjjön barlangjából vagy
bújjon vissza.
Ha a medve kijön a barlangjából
és saját árnyékát meglátja
már nem megy vissza,
és akkor ő a tavasz előhírnöke
a gyerekek legnagyobb örömére
ígx hát aztán jól meg kell hogy gondolja
hisz a gyerekeket ő be nem csaphatja.
A falu lassan ébredezik
ezen a februári első vasárnapon,
végre a házakat is tavaszi szellő
járja át, kinyitnak ajtót, ablakot
a kémények már nem sokáig füstölögnek
hisz az ajtó előtt kopog a kikelet.
Egy kapualjban szerelmes fiatalok
ölelik át egymást szorosan
nem bánják, ha mások is látják,
a tavasz a szerelmesek évszaka
lássa csak a világ hogy ők boldogok!
Valóban ébredezik a természet
visszamegy a medve a barlangjába
vagy sem és akkor is ha a
tavaszi szellő fuvallata
csak a természet megtévesztő
játéka volt ma.
A tavaszi szellő azt sugallja,
hogy
mindig fogadjuk el alázattal azt ami van
a többi úgy is a TEREMTŐ dolga!