Hozzászólások 2019. december

Az új iskola felújításával kapcsolatos 2097-es vádakra

Hála Dienes Dóra kitartásának és a Küller János vezette képviselőtestület hozzáállásának a példaértékű költözést követően az iskola immár második éve új helyén működik legnagyobb örömünkre. Mindezek mellett visszakaptuk a több százmilliós értéket képviselő régi iskolaépületet is! Ennek tükrében és az objektív körülmények ismerete nélkül az előző testület “felelőtlenségéről, beszélni meglehetősen visszás.

Pályázat lebonyolítása és a tender elnyerésének az útját sem ismerik láthatólag azon emberek, akik Paksi ideje alatt is és most is behunyják szemüket, de most bőszen korrupciót kiáltanak.

A munkák folyamatát Klikk felügyelte épp úgy, mint a pénz mozgását is. Érthetetlen az egész gondolkodásmód, amit folytatnak egyesek. Amilyen körülmények voltak a régi iskolában a gyermekeink és tanáraink számára ahhoz képest, amit sikerült építenünk és létre hozzunk inkább értékelendő példa, mint sem lejárató.

Büszkének kéne lenniük és elégedettnek, hogy gyermekük már ebbe az iskolába járhatnak.

A régi iskolát a Waldorfnak?

Jelenleg a volt iskola épületének Waldorf iskolaként történő “hasznosítására,, születtek úgy intézkedések a nyilvánosság teljes kizárásával, hogy erre vonatkozó hatástanulmány nem készült. Nem ezt ígérték!

Persze más ügyekben sem volt döntés előkészítő lakossági fórum…

Amennyiben nem költöznek újabb gyermekes családok Pilisborosjenőre, minek és főleg kinek kell még egy iskola? Ki fogja fenntartani és milyen forrásból. Mi lesz a parkolással? Persze a választ már is lehet hallani a környékről Üröm Budakalász, Budapesten, stb. élő emberek hordanák  majd ki gyermekeiket a falunkban lévő, számunkra teljesen felesleges iskolába. Persze, aki a Greenpeace-ben nevelkedett előnyben részesítheti gyermekei számára a Waldorf módszereket. Mi ez, ha nem önkorrupció! Én döntök, én élvezem közvetlenül a gyümölcsét!

Ha a megkérdezésünk nélkül úgy döntenek, hogy Waldorf iskola legyen a régi iskolában, újabb közlekedés problémák születnek majd s ezeket nekünk kell elviselni. Reggelente 630 és 8 óra között így is szinte lehetetlen kijutni a Bécsi útra, ill. Budakalászra.

Előbb talán a zebra és a tornaterem ügyében kéne eredményre jutni!

A többi megkezdett projekt, ami ténylegesen azon az úton volt, hogy sikerrel célba érhet, mintha ködbe veszne. Javasoljuk, ne Küller János „levadászásával” foglalkozzanak, hanem azzal, amire felesküdtek!

ÖPE

Felelősebben a köz pénzével!

Falunkban nagy felháborodást keltett, mikor megtudták a lakók, hogy milyen pozíciókat és fizetéseket osztogattak egymásnak az új testület tagjai, mikor még épphogy átvették falunk vezetését. Jó lenne, ha ezt az indulatot érzékelnék a képviselők és ha tényleg olyan nagy a baj, mint állítják vonják vissza a saját képviselőik alkalmazását, s ezzel egyidőben fizetésük közcélra való felhasználásáról is döntsenek. Mehetne például az iskolai zebra megépítésére, melyet úgyis az Ő áskálódásaiknak „köszönhetően” kell most néhány millió helyett negyven millióért megépíteni… Vagy az állítólagos pályázati források visszafizetésére is lehetne fordítani, amit szintén ők baltáztak el!

ÖPE