Hozzászólások 2019. szeptember

Homokvár

Mire építi programját, elképzeléseit (ha vannak) a 2097 (és a PÉ und PÉ) csapat?

Homokvárra! Szépen túrtak egyet maguknak, aztán, ha jön egy kisebb eső szépen elvisz mindent…

Állítólag (ezt TÉBÉ mondta a pmj vitán) nem ismerik az önkormányzat gazdasági helyzetét. Akkor mégis hol voltak, vannak a szakértők, akik majd választási győzelem esetén előkerülnek? (Majd közpénzből fizetik Őket…?)

Ráadásul köztudott, hogy mindenféle iratot megkaphatnak, HA KÉRIK. Márpedig kértek rendesen. Nehogy a polgármester és a Hivatal tudja a munkáját végezni. Ez is egy módszer az Anarchisták kézikönyvében… Pont a gazdaságit ne kapták volna meg?

Tehát, ha vannak szakértők, hol vannak, minek vannak, ha egy egyszerű gazdasági, anyagi helyzetet nem látnak világosan a megkapott (!) adatokból. Ja, majd átvilágítják az önkormányzatot AZUTÁN, hogy nyertek. És akkor mi lesz? Küller úr kijelentette, Őt már sokan, sokszor vizsgálták, az önkormányzatot dettó, áll elébe, minden rendben van most is, ahogy mindig.

Milyen jelölt az, aki ennek ellenére „ringbe” száll, kockára téve a község vagyonát, az itt élők sorsát, és az eddig elér EREDMÉNYEKET?

Ki van a bakon?

Megbántás nélkül:

A ló is hátranéz időnként, hogy ki van a bakon! Van, akinek gyeplő nélkül is engedelmeskedik, van, akinek ostorral se!

Javasoljuk a 2097 Egyesület szimpatizánsainak, tagjainak, képviselő aspiránsainak és polgármester-jelöltjének, hogy időnként tekintsenek hátra a bakra, ki irányítja éppen a Fiákkert…

Lacím kártyákat az asztalra!

Kíváncsiak lennénk, hogy a Nagy Zavarkeltők hány százaléka van ténylegesen Pilisborosjenőn bejelentve. Sok netes kanapé forradalmár, akinek semmi sem jó, nem úgy kéne csinálni, lehetne jobban is csinálni kinyilatkoztatásokat tesz, lehet, hogy nem is itt él velünk! Javasoljuk, hogy tegyék le az asztalra, közöljék a 2097 hon (?) lapján a lakcímkártyájukat! Terített betli lenne!

Zavarkeltők

Az az igazság, hogy a 90-es évek közepe óta előbújtak, ide, Pilisborosjenőre kerültek valahogy a Zavarkeltők! Valamiért, tán a nyugalomért, a szép természeti környezetért kiköltöztek a városból falunkba. Egy ideig bírták, hogy nem Ők fújják a passzátszelet, de aztán kardot rántottak: már pedig ez nem jó, az nem úgy kellene, hogy legyen, legyen úgy, de csak pont úgy, ahogy én mondom, én vélem. Onnantól kezdve van ordítozás a Közmeghallgatásokon, ajtó berúgás a polgármesteri irodában, minősíthetetlen hangnemű levelek (?) küldözgetése a polgármesternek, jegyzőnek.

Voltak “sikeres” időszakaik is ezeknek az alakoknak:

2002-2006. Falunk majdnem rombadőlt a Községvédősök községvédése miatt!

2010. Kamu FIDESZ támogatással “trónra” kerültek hozzá nem értése, belső vitáik miatt, dettó, majdnem csődbe ment a falu, pedig állítólag Ők is jót akartak a NEKÜNK!

Nem kellene végre ismét a Nyugalom Völgyévé varázsolnunk ezt a kis ékszerdobozt, szeretett Falunkat? Tegyük azzá! Támogassuk szavazatunkkal az igazán FALUNKÉRT dolgozó jelölteket, az Összefogás Pilisborosjenőért Egyesület képviselő jelöltjeit és polgámeter jelöltjét Küller Jánost október 13-án!

Közzétéve: 2019.09.17.

RÉMHÍRESEK

(A képzelet szárnyán)

RÉMHÍRESEK. Kezdik így nevezni a 2097. és PP Egyesületeket falunk lakói. Itt is ott is hallani, hogy kezd elegük lenni már az embereknek az Ő általuk terjesztett rémhírekből. Azt mondják, ha ilyen rossz lenne, meg olyan lélekszám boom lenne, amit Ők terjesztenek, akkor itt lenne a világvége. Nem lesz itt!

Előzmény: Nevezett Egyesületek szívesen érvelnek maguk mellett azzal, hogy: szavazz rám, én nem fogok több ezer lakót importálni “Jenőre”. Pár sort engedjenek meg erről. A képzelet szárnyán szállva képzeljük el azt az idilli helyzetet, hogy Szegedi Róbert, Küller János vagy Paksi Imre (sicc) azt mondja: megállítjuk a falunkba irányuló betelepülést! ( Már, ha sikerült volna nekik…) Mi lett volna az előbb említett idilli helyzet, hogy akik most olyannyira igyekeznek a hatalmat megszerezni Pilisborosjenőn, valahol máshol tennék ezt. Ugye, hogy jó lenne!

Na most, ha valaki megtudja állítani akár csak pár fővel is a lakosság számának növekedését, annak biztos, hogy a jófajtából való liberálisnak kell lennie. Ugyanis Ők azok, akik fennen hirdetik a szabadságjogokat addig, amíg csak Őket illeti meg. Ők már itt vannak a faluban. Az ne nőjön tovább, mindenki menjen máshová! Gratulálunk! Ezt nyugodtan adják le Módszerek 5. 0 címmel, ha akarják!

BZ.

Közzétéve: 2019. szeptember. 10.

********************************

Választási kiskódex I.

Amit teszel, olyan leszel! Vagy már olyan is vagy?

Közzétéve: 2019. 09.13.

********************************