Ma lesz a holnap tegnapja….?
Ez a nap, bizton állíthatatom „belopja” magát Pilisborosjenő történetébe. Ma tartják a 2097 egyesület összejövetelét a Waldorf Iskola lenni vagy nem lenni témájában.
A Waldorf Iskola létesítése Pilisborosjenőn a 2097 Egyesület régi célja lehet, de csak a tavalyi önkormányzati választás után vállalták fel nyilvánosan is ezt az elképzelést. A Waldorf iskola létesítése azóta jelen van az önkormányzat és a 2097 Egyesület kommunikációjában. Pro és kontra elhangzanak érvek a sokak által vitatott oktatási szemléletet, gyakorlatot képviselő iskola pilisborosjenői létrehozására, illetve idetelepülésének megakadályozására. Vannak, akik nem értik, hogy miért nem egységes a lakosság véleménye ebben a témában. Sokan lehetnek, akiknek teljesen mindegy, hogy lesz vagy nem lesz.
Sok érv, ellenvélemény hangzott el már ebben a témában. Tán ezek még nem: vannak, akik támogatják, korszerűnek gondolják az iskola módszereit. Szerintem az iskola szellemisége ad okot az aggodalomra. Így is számos kihívással kell megküzdeni a szakembereknek gyermekeink nevelésével kapcsolatosan, mi lesz, ha a Waldorf szabadszellemiségű módszerével tanítják majd a helyi és más községekből idehordott diákokat. Nem véletlen, hogy az idehordott szót használom. Ismereteim szerint csak néhány, a legjobb esetben is 8-10 pilisborosjenői tanuló járna ide. A többi gyermeket, ki tudja hányat hoznának nap, mint nap ide a környékből.
Nem látjuk a hatástanulmányokat, gazdasági elemzéseket. A közhangulat felfokozása előtt nem ártott volna ezeket elvégezni. A 2097 Egyesület (és jogelődje a Községvédők) is mindig ezeket az előzetes vizsgálatokat kérte, követelte minden témában a Küller János féle testületektől. (A Paksi félétől nem…)
Úgy látom, hogy a legutóbbi választáson a legkevesebb szavazatot kapott csoportosulás ebben a témában találta meg a felfelé vezető út első lépcsőfokát. Most még, ha nem is teljes mellszélességgel, de már érzékelhetően a Waldorf létesítése mellett áll ki. Még csak, amolyan, üljünk össze, beszéljük meg körítéssel. De, hát, mint elhangzott a polgármesterek vitájában: vezetőjük, polgármester jelöltjük 2097 tag (volt?)! Mit is várhatnánk el hát Tőle és leszerepelt csapatától, ha nem az Anya Egyesületnek, a 2097 ötleteinek támogatását.
Szerintem nem elegáns és nem elfogadható a 2097 Egyesület és Testületének, önkormányzatának azon szándéka, hogy a „lakosság megkérdezésével” a döntés felelősségét áthárítsa a Waldorf iskola témájában az Önkormányzat és egyesülete által szándékosan felfokozott érzelmi állapotba hozott faluközösségre. Annál is inkább, mert láthatóan irányított véleményezést hajtanak végre! Vannak tervek, ahhoz keresik a lakosság támogatását! Az is kérdéses, hogy milyen formában kérik ki a lakosság véleményét. Borítékoljuk, hogy Facebook felmérés lesz, az pedig semmilyen hivatalos felhatalmazást nem adhat egy ilyen komoly döntéshez, csak egy valódi népszavazás. Ez utóbbi viszont elég drága „mulatság”. (Persze össze lehetne vonni népszavazásra a két témát: a Waldorf Iskola létesítésének és az átkötő út megépítésének kérdéseit.)
A döntést ilyen, vagy olyan eredmény után is mindenképpen a képviselőknek kell meghozni. Az is előfordulhat, hogy a lakosság nem támogatja a Waldorf iskola létesítését.
Mi lesz ebben az esetben Kedves Képviselők? Hogyan fognak dönteni? És ezek még csak a „legkönnyebb” döntések, amit meg kell hozniuk! Mi lesz akkor, ha majd a hatalomba segítésért cserébe „benyújtódik” az a Tanú filmben is elhangzó igény, hogy „egyszer csak majd kérünk magától valamit”……
**********************************************************
Ha megkésve is…
…de engedtessék meg pár kérdés, mondat:
A Pilisborosjenői Önkormányzat a Magyar Kultúra Napját miért a helyi pékségben kialakított „Jenői Szalonban” tartja méltónak megünnepelni? Olyannyira, hogy a 2097 Egyesület élőben közvetítette az eseményt. (Valamiért egyéb ünnepségről nem jutott el hír hozzánk…)

A 2020. január 21-én megtartott rendezvényről közzétett videofelvételen látható, valószínűleg a helyiség méretéből és a meghirdetés hatékonyságából adódóan is mérsékelt érdeklődést kiváltó rendezvényen csak egy szűk baráti körbe tartozó érdeklődő élvezhette a remek színművésszel Papp Jánossal folytatott baráti beszélgetést. A partner Hirtling István a 2097 Egyesület tagja volt. Nem lett volna nagyobb értelme a Művelődési Ház szervezésében és épületében megtartani ezt a Kultúra Napjához tartozó rendezvényt? Szerintünk igen!
A külső szemlélőnek meglehetősen furcsa látni, érzékelni az Önkormányzat szimbiózisát a 2097 Egyesület különböző „kinövéseivel”. Úgy, mint a 2097 Egyesület honlapja, Facebook Falufóruma, a Pékségi szalonnal. Ugyanakkor saját „kinövései” is vannak az Önkormányzatnak, melyek talán direkt az eltévedés lehetőségéért lettek kitalálva. Ezek egyike, a lassan végtelen számú kommunikációs csatorna. De a legveszélyesebb „kinövés” a most még a háttérben lévők, az Őket hatalomra segítők csápjai. Ez utóbbival előbb utóbb a képviselőknek is szembesülniük kell…
Fenti rendezvény lezajlására való reagálásunk tán túlzottnak is tűnhet. Mondhatnánk: ez csak egy kulturális esemény volt, mire való az ilyen erős reagálás? Felhívjuk figyelmüket: amilyen módon a 2097 Egyesület hatalomra került, olyan, ha nem keményebb kommunikációs és stratégiai módszerekkel próbálja azt megtartani. Hogy a „bársonyszékekben” eltöltött időben dolgozni kéne, eredményt is fel kellene mutatni, valahogy „nem megy át” Nekik! Tervezni terveznek, beszélgetni beszélgetnek, rombolni rombolnak, de még semmilyen konkrét eredményt nem láttunk! Letelt a 100 nap! Most már tényleg!
KÁTÉ
(Moderálva: 2020-01-27)
A video URL címe:
https://www.facebook.com/JenoiSzalon/videos/1389858577850454/?t=14