Hozzászólások 2021. szeptember

A név kötelez?

Mindig kíváncsian vártam a helyi önkormányzati újság (Pilisborosjenői Hírmondó) soron következő számát, hiszen Facebook hiányában az egyetlen tájékozódási lehetőség a falu történéseiről.

Régi újságolvasó vagyok, és a szokásokkal ellentétben nem az utolsó oldalról visszafelé kezdem az olvasást.

Most ez lett a vesztem: a júliusi szám vezércikke (igen, az, hiszen az első oldalra került) szíven ütött.

Mi szükség volt ennek a kisiskolás színvonalú eszmefuttatásnak a címlapra kerülésére?

Most nem a szerző hiányos magyar nyelvi ismereteiről beszélek elsősorban, bár az is megérdemel néhány szót: a kép alatt kiemelt(!) szövegben durva helyesírási hiba található.

Ez egyrészt azért furcsa, mert a cikkben jól is le van írva ugyanaz a szó (attrakció)…

Általános iskolai tanítónőnk jut eszembe, amikor azt mondta N. Lacinak: “Lacika, attól még, hogy “ly”-nal és “j”-vel is leírod a dolgozatodban a pálya szót, csak azt bizonyítod nekem, fogalmad sincs a helyesírásról, ezért kaptál elégtelent.”

Ám korunk újságírója már könnyű helyzetben van: elég bekapcsolnia a szövegszerkesztő helyesírás ellenőrző funkcióját, hogy az ilyen leégéstől megkímélje magát.

El se merem képzelni, hogy egy tördelőszerkesztőnek ez nem sikerül…

De nem ez verte ki elsősorban a biztosítékot nálam, hanem a vezércikkből áradó szellemiség.

Tudjuk, hogy egy újság első oldalon közölt cikkének (az un. vezércikknek) az a célja, hogy a közvéleményt irányítsa.

Tehát nagy felelősséggel használható, ugyanakkor veszélyes “fegyver” is egy szerkesztő kezében.

Így kell ezért vizsgálnunk a “Nyaralj otthonról!” cikket is.

Megszokhattuk már (sajnos), hogy a 2097 Egyesület mondja meg számunkra, hogy mi a jó a falunak, a környezetünknek, nekünk magunknak.

Néha egy-egy színjátékot előadva (színész van bőven) még lakossági fórumot is tartanak, hogy ott hurrogják le az ellenvéleményeket a “sok lúd disznót győz” elvet csillogtatva.

Azonban most már a magánéletünkbe is szeretnének beleszólni: ez a cikk minden ember legszentebb világába próbál belerondítani.

Felháborító, gyalázatos, szégyenteljes. Egy undorító szellemi merénylet kísérlet a magánszféránk ellen.

Mindez egy rég(?) letűnt idő szellemét varázsolja ismét elénk: a Kádár-korszakét.

Azt a korszakot, amikor megpróbálták elhitetni az emberrel, hogy rózsaszínű álomvilágban és jól él, de még azt is meghatározták, hogy mit, mikor és hogyan csináljon.

Ismerjük a 2097 Egyesület hátterét, ezért sem meglepő ennek a kommunista viselkedésnek a felszínre bukkanása, bár kétségbeesetten próbálják a külvilággal elhitetni, hogy ők nem egy szoclib csapat, hanem egy civil csoport, aki inkább jobboldali… persze most nem véletlenül…

Ha ez a cikk a Zsákfalvi Riporterben jelenik meg, amely a 2097 Egyesület propaganda kiadványa, egy nagy legyintéssel és pár keresetlen szó kíséretében átlapozzuk.

De ez a lap a HELYI ÖNKORMÁNYZAT lapja!!! Hogyan jelenhetett meg benne?!

Nos, a válasz is az újságban van: lapozzunk a 23. oldalra, és a lap alján fussunk végig a szerkesztőség tagjainak nevein: 2097, 2097, 2097…

Talán egy új Kádár-korszak kezdetén vagyunk Pilisborosjenőn?!

ESZTI

(Hozzájárulok a vélemény megjelentetéséhez, ESZTI)