MOST MÉG ÜRES A PAPÍR

MOST MÉG ÜRES A PAPÍR

Ma van az Új év első napja,
de már a toll a kezemben
reménykedve várja, biztatva,
hogy vessem már végre
gondolataimat a papírra.
2022 január 1-je van.
Új év első szombatja
új tervek, új utak
és kérdőjelek halmaza.
Az utóbbi évek
nagy veszteségekkel jártak
a testet-lelket romboló
járvány pusztító ereje
meg az új káros számunkra
idegen ideológiák
megtépázták az emberiséget.
Sok a halott, az árva
az emberek közötti gyűlölködésnek
sincs határa, mely
beférkőzött a családokba,
emberi kapcsolatokat szétzilálva.
Egyesek szerint
lehet, hogy nagy szavak,
de a józan istenfélő
EMBERISÉG kitörni
vágyik e csapdából
és belátja hogy Istenbe vetett hit
nélkül nincs esély a megújulásra.
Az emberek közötti
falakat le kell rombolni
az új falak belőlünk épüljenek.
a kötőanyag pedig legyen a szeretet.
Hát szállj magadba
ember, így év elején
és tűzz ki magad elé nemes célokat,
hogy az év utolsó napján
majd büszkén mondhasd el,
nyomot hagyva magad után
hogy Isten kegyelméből
teljesítetted azokat.
E téli reggelen
Új év első napján
mintha a Nap sugarai
is szokatlan meleget
árasztanának és azt sugallnák,
hogy van remény
a megújulásra!
Közben a papír is megtelt
egy belső hang által
sugallt gondolatokkal
ezzel én most, búcsúzom,
az írást befejezem,
tollamat is a helyére visszateszem!

Kelt 2022. január 1-jén, írta: Gönczy Zsuzsánna Anna